language

Intézmények:

Budapest Főváros XVIII. kerület Önkormányzata highlight_off

Akták:

Simon Gábor-ügy highlight_off

Simon Gábor-ügy

Simon Gábor-ügy

A volt politikust százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolják, a vád szerint ugyanis 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban kizárólag az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból százmillió forintnál is magasabb összeget helyezett el különböző valutában. Később Simon Gábor és K. József másodrendű vádlott különböző időpontokban hamis bissau-guineai útlevelet készített, amelynek felhasználásával különböző bankfiókokban újabb számlákat nyitott, és azokon jelentősebb pénzösszegeket helyezett el.

 

Simon Gábor ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények emelt vádat az ügyészség. Simon az eljárás során befizette az államkasszába a hiányzó összeget, az ügyészség azonban az ügy tárgyi súlya miatt letöltendő szabadságvesztést kért a volt politikusra. 

 

Simon Gábor a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, vallomásában azt mondta, a vádban tárgyalt összegek már az eljárás előtt is a vagyonát képezték és úgy tudta, azok után nem kell a megszerzés évében adózni. Simon azt mondta, ő már a kétezres évek elején "komoly egzisztencia" volt.

 

A volt politikus arról beszélt, hogy Welsz Tamás kereste meg őt azzal, hogy biztos információi vannak arról, hogy eljárást fognak indítani ellene. Simon állítása szerint elhitte, hogy Welsz segítő szándékkal kereste meg, ezért minden pénzügyi iratot a rendelkezésére bocsátott, hogy már előre fel legyen készülve a védekezésre. Azt mondta, még fénymásolatokat sem tartott meg magának, annyira bízott benne, de utólag rájött, hogy Welsz átverte őt, a vallomása alapján pedig ellehetetlenítették.

 

Simon azt mondta, szerinte az útlevél-ügy miatt került előzetesbe, de tagadta az egészet, mint mondta, nem is érti a képtelen történetet. Hozzátette, amikor az előzetesben értesült róla, hogy Welsz meghalt, halálfélelme volt, nem tudott aludni és azt hitte, hogy őt is meg fogják ölni.

(Hvg.hu)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Megvan a Simon-pénzek egyik forrása

Egy XVIII. kerületi ingatlanügyletből származik a Simon Gáborhoz köthető külföldi és magyar bankszámlákon fellelt pénzösszegek egy része – egyebek mellett ez derült ki az MSZP volt elnökhelyettesének ügyében lefoglalt iratokból. A dokumentumok között van Mesterházy Attila kézjegyével ellátott szerződés is.

Simon XVIII. kerületi ügyeit is megvizsgálná a Fidesz

A fideszes parlamenti képviselő, Kucsák László belső vizsgálatot kezdeményezett a kerületi önkormányzatnál, hogy kiderítsék, Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes eltitkolt vagyona származhat-e kerületi pénzekből.

Simon zaklatásról beszél, és fotózza az újságírókat

Simon Gábor már nem járul hozzá, hogy felvétel készüljön róla. A százmilliói rejtegetésébe belebukó volt MSZP-elnökhelyettes reggel többször is az újságírókat fotózta pestszentlőrinci házánál. Azt állítja, hogy a sajtó munkatársai zaklatják.

Kezdődhet a büntetőeljárás Simon Gábor ellen

Simon Gábor országgyűlési képviselői mandátumáról való lemondásával megkezdődhet az érintettel szembeni büntetőeljárás – közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.

A Simon-ügy után újra nyomoznak a XVIII. kerületben

Elrendelte a nyomozás folytatását a XVIII. kerület az előző kormányzati ciklusban (2008-ban és 2009-ben) lebonyolított kötvénykibocsátásaival összefüggésben a Fővárosi Főügyészség – tudta meg a Nol.hu.

Hagyó Miklós sorsára juthat Simon Gábor

Simon Gábor könnyen Hagyó Miklós nyomdokaiba léphet. A képviselő egyes források szerint ma délután négy órakor, mások szerint csütörtök reggel „juttatja el” a képviselői mandátumáról lemondó nyilatkozatát az Országgyűléshez. Lemondása a nyilatkozat átvétele pillanatában lép életbe. Valószínűleg nem személyesen viszi be, hogy távozáskor ne vehessék őrizetbe már a Parlament kapujában az ügyészek.

A Simon-botrány tíz fő kérdése

Hogyan tud egy szürke, vélemény és valódi befolyás nélküli, nem túl dörzsöltnek tartott politikus százmilliókat felhalmozni? Kié a pénz? A sajátja, vagy csak őrzésre adták oda neki?
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>