language

Helyek:

Budapest highlight_off

Személyek:

Juhász Péter highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Zsidaiék szerint a cég sikerei sosem függtek az aktuálpolitikai helyzettől

Visszautasítja Juhász Péter vádjait a Zsidai Csoport, derült ki egy hozzánk eljuttatott közleményből. Mint kiderült, hogy Zsidai Roy cége összesen havi 126 ezer forintért bérel egy olyan hotelépületet a Várban, ahol egy szoba ára egyetlen estére 99 ezer forint.

Pitiáner csalás miatt nyomoznak az Együtt antikorrupciós élharcosának ügyében

Csalás gyanújával nyomoz a rendőrség az Együtt ferencvárosi képviselőjének roppant kínos parkolási ügye okán; a PestiSrácok.hu információja szerint a visszaélést a Juhász Péter-féle párt rendre korrupciós vádakat hangoztató szakszóvivője és önkormányzati képviselője, Baranyi Krisztina által használt gépjárművel követte el az egyelőre „ismeretlen tettes”. A kerületi vagyonkezelő által tett feljelentésből pitiáner trükközés rajzolódik ki: az autóra ingyenes parkolási engedélyt kértek a kerületbe, ám az azt lehetővé tevő helyi lakcímre csak az a engedély kiváltásának idejére jelentkeztek be, s a “kiköltözés” után is ingyen parkolt a családi autó. A politikus viszont azt állítja, ő bejelentette a változást és nem érti az egészet.

Tovább akadékoskodott a bíróságon Portik samesza

Amíg Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter arra hivatkozva, hogy Juhász Péter Portik Tamás „samesza” nem ment el az Együtt alelnökével szemben zajló per csütörtöki tárgyalására, a „kendermagos” liberális politikus tovább fokozva a hangulatot ellenezte, hogy meghallgassa a bíróság Portik Tamás volt cellatársát. Juhász, aki korábban az egyik legrettegettebb magyar bűnözőt idézte tanúként – „segítségként” – az ellene zajló személyiségi jogi perben, most azzal vádolta meg a felperesi oldalon álló Rogánt, hogy bűnözői kapcsolatai révén tudták előkeríteni a maffiózó volt cellatársát.

Juhász Péter többet jár ingyen nyaralni, mint gondolnánk – A korrupciót pedig drága autóval üldözheti

Juhász Péter, az Együtt alelnöke nem csak Bojár Gábor pénzén volt nyaralni az idén. A politikus munkatársaitól kapott információkra alapozva írta meg a Ripost, hogy Juhász “Horvátország egyik festői szigetén, a nem éppen tömegturizmusáról nevezetes Pagon is eltöltött egy hetet.” Közben az Origo kiderítette, Juhász drága autóját egy titokzatos támogatótól kapta, elvben korrupcióellenes küzdelemre, de nyaralni is avval jár.

Újabb információkat kér Juhász Pétertől a bizottság

Újabb információkat kérhet Juhász Pétertől, az Együtt alelnökétől a vagyonnyilatkozatát vizsgáló belváros-lipótvárosi albizottság, miután – a lapunk által is közölt hírek szerint – az ellenzéki párt V. kerületi képviselője millió­kat kaphatott a jogerősen 15 évre elítélt Portik Tamástól. Juhász Péter tagadja a vádakat, azt állítja, csupán sajtószemlével segítette a bűnöző titkárnőjét. Az Együtt elnökének továbbra is töretlen a bizalma a képviselőben.

Ingatlanbotrány: nehezen viseli a vereséget az V. kerület

Az V. kerületi önkormányzat arra reagál, hogy velük szemben Juhász Péternek adott igazat a kormányhivatal vagyonnyilatkozat-ügyben. A reakciót változtatás nélkül közöljük, tanulságos.

Rágalmazás miatt eljárást indítanak Juhász Péter ellen

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjének feljelentése nyomán az ügyészség rágalmazás miatt eljárást indított Juhász Péter, az Együtt társelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselő ellen - közölte Belváros-Lipótváros Önkormányzatának sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.

Juhász Péter egyre durvábban vádol, de az állítólagos bizonyítékokat nem mutatja meg

Juhász Péter, az Együtt társelnöke nem csatolt bizonyítékokat ahhoz a feljelentéshez, amellyel bűnszervezetben elkövetett csalással vádolja Belváros-Lipótváros önkormányzatának meg nem nevezett tisztviselőit.

Eljárás indult Juhász Péter ellen, aki közben feljelentést tett a belvárosi ingatlanügyek miatt

Az ügyészség rágalmazás miatt eljárást indított Juhász Péter, az Együtt társelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselő ellen, aki mindeközben feljelentést tesz bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyon hátrányt okozó csalás gyanúja miatt Belváros-Lipótváros önkormányzatának ingatlaneladási gyakorlata miatt. Az V. kerületi önkormányzat szerint Juhász "nagy eséllyel indul, hogy 2015-ben ő legyen a rágalmazás miatt legtöbbször elítélt politikus".

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI ELJÁRÁS INDUL AZ V. KERÜLETBEN JUHÁSZ PÉTER ELLEN

Az alpolgármester kezdeményezi, mert szerinte valótlan az Együtt képviselőjének vagyonnyilatkozata.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>