language

Helyek:

Budapest highlight_off

Kulcsszavak:

strómanok highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [51]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Előre kifizette az állam a milliárdos szerződések felét a Covid-tesztekért a haveri cégeknek

Már mindkét, a Fidesz korábbi politikusaihoz köthető, és a Covid-időszakban közbeszerzés nélkül milliárdos állami megrendelésekkel megtolt cég felszámolása zajlik. Így hamarosan ugyanúgy eltűnnek, mint a túlárazott lélegeztetőgép-biznisz egykori szereplői. A szerződésekből kiderül az is, hogy a később megvásárolt gyorstesztek “nagykerárát” már előlegként átutalták a cégeknek.

Egy 3500 négyzetméteres telket vásárolt a Rózsadombon a cég, amely Rogán feleségének a falujában vett kastélyt

A földhivatali tulajdoni lap tanúsága szerint egy mesés panorámájú 3500 négyzetméteres rózsadombi telekhez jutott hozzá a Dunai Fedélzet Zrt. Ugyanarról a cégről van szó, amelyik korábban a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal felesége, Rogán Barbara szülőfalujában, Dédestapolcsányon egy kastélyt és a körülötte fekvő földeket is megvette.

Több milliárd forintot mosott tisztára egy Magyarországon működő bűnszervezet

Felszámolt egy Magyarországon működő, pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet a rendőrség. Az ügyben 44 gyanúsított van, 407 bankszámlát zároltak és 678 millió forint készpénzt foglaltak le – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Schadlék lebukása után is furcsa ingatlanügyletekbe bonyolódik a végrehajtói kar

A lóvasút indóház ikonikus épületét egy olyan cégnek adták el, amely ellen január óta adóvégrehajtás folyik. Közben akár évtizedekig húzódó történetek lesznek látszólag egyszerű végrehajtói ügyekből, még akkor is, ha az érintettek jóhiszeműek.

Rogán bizalmasa bukkant fel tulajdonosként a miniszter és felesége ingatlanügyletei mögött

Rogán Antal titkárának édesapja az az N. András, akinek a budai ingatlanában lakik bérlőként a miniszter, és aki májusban megvette Rogán Cecíliától annak balatonlellei ingatlanát. N. Andrásról kiderítettük, hogy régóta a Rogán család bizalmasa, ami magyarázatot adhat arra, miért éppen az ő neve bukkant fel a válás utáni ingatlanügyekben. Annyira közeli a viszony, hogy a férfi fia az egyik Rogán gyerek keresztapja.

Rogán-Gaál Cecília tihanyi nyaralóval, Rogán Antal budai lakásban kezdett új életet

Rogán Antal és Rogán-Gaál Cecília tavaly év végi válása eléggé átrendezte mindkettejük ingatlanportfólióját: a miniszter nevére került Pasa parki ingatlanokat eladta Rogán, a közös balatonlellei nyaralójuk pedig Cecíliáé lett.

Lenyúlás, alkoholizmus, strómanok és ingatlanok

A Magyar Nemzetben bemutatott kispesti beszélgetéseken a résztvevők számos történetet megosztottak egymással. Lackner Csaba beszélt az MSZP-s EP-képviselők strómanjairól, Gyurcsány Ferenc alkoholizmusáról, valamint arról is, hogy felvettek az önkormányzathoz egy nemzetközi szélhámost, aki 43 millió forinttal rövidítette meg a kispestieket. Elhangzik az is, hogyan kell kitennie a szegényeket az önkormányzati lakásokból. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak lapunk birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. Cikksorozatunk hatodik, befejező része.

Mesés külföldi ingatlanokban állnak a kispesti közpénzek?

A hangfelvételek és a lapunk által megszerzett dokumentumok szerint Somogyi László vállalkozónak az Egyesült Államokban, míg Kránitz Krisztiánnak a Földközi-tenger partján, Spanyolországban van ingatlana. Gajda Péter kispesti polgármester a beszélgetések szerint a XIX. kerületben vásárolt be, a szocialista politikusnak ez lenne az utolsó ciklusa, mert „már megvan neki”. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak lapunk birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. Cikksorozatunk negyedik része.

A választások előtt még gyorsan kötöttek egy tízéves, tízmilliárdos szerződést Kőbányán

Gyanús közbeszerzésen kötött kiugróan nagyértékű szerződést egy bizonytalan hátterű céggel a kőbányai önkormányzat. Mindezt két héttel az önkormányzati választások előtt.

Pillanatok alatt vált pokollá a belvárosi társasház élete, mutyiszagú éttermet kezdtek építeni alattuk

A Duna-parti társasház lakói testközelből tapasztalják meg az új idők szeleit. Menő étterem, magabiztos nyomulás, strómanszag, közel-keleti milliárdosok és remegő falak. Miért nem vesznek minket emberszámba? – kérdik riportalanyaink.
Találatok: [51]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>