language

Kulcsszavak:

bűnszervezet / bűnszövetség highlight_off

Intézmények:

Jobbik highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Belügyminisztert akart csinálni egy áfacsaló bűnszervezet a jobbikos Staudt Gáborból

Milliárdokat elcsaló, nemesfémmel kereskedő bűnszervezet akart belügyminisztert csinálni a Jobbik frakcióvezető-helyetteséből, parlamenti képviselőjéből, Staudt Gáborból – többek között erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott videóinterjújában a csapat egyik kiugrott tagja, ügyészségi feljelentését ismertetve. A családjával együtt halálosan megfenyegetett férfi a beszélgetés során hangsúlyozta, a több milliárdos áfacsalást végrehajtó bandát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese irányította, aki korábban évekig Staudt bizalmasa és tanácsadója volt. Forrásunk hozzátette: kettejüknek a bűnös úton megszerzett vagyonnal hosszú távú politikai céljaik voltak, többek között az, hogy Staudt “minimum belügyminiszter” legyen, az alezredes pedig legalább az államtitkára. Az interjúból kiderül az is, hogy a bűnbanda az áfacsalás után sem hagyott fel a bűncselekmények elkövetésével és egy Bálint nevű ismerősük közreműködésével komoly vállalkozókat károsítottak meg. Az ügyről már korábban írtunk, s megkerestük Staudt Gábort is, amint válaszol, frissítjük cikkünket. Ha kíváncsi a jobbikos áfacsalási botrány részleteire, nézze meg videónkat!
Találatok: [2]  Oldalak:   1