language

Intézmények:

Búzakalász 66 Kft. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Személyek:

Garancsi István highlight_off

Garancsi István

Garancsi István (Mátészalka, 1965. november 30. –) magyar üzletember, a Videoton FC labdarúgó-csapat tulajdonosa, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, a NAV online pénztárgépeihez SIM-kártyát szállító Mobil Adat Kft. többségi tulajdonosa.A Forbes 2023-as összeállítása szerint ő az ország 12. leggazdagabb embere. A MET-csoport révén érdekelt a magyarországi gázkereskedelemben, a Market Építő Zrt. pedig az építőiparban tarol: a cég az egyik leggyakoribb nyertese az állami közbeszerzéseknek. Hozzá köthető például a Kopaszi-gát melletti területen 2017-ben megkezdődött BudaPart projekt: a beruházás keretében lakó- és irodaépületek, valamint szórakoztató negyed épül Lágymányoson, illetve itt húzták fel a 120 méteres MOL-felhőkarcolót is,  amely világörökségi szakemberek szerint a budai panorámát is veszélyeztetheti. Csányi Sándor és Hernádi Zsolt mellett Garancsi érdekeltségébe tartozik az az – egykori Habsburg-rezidencia átalakításával létrejövő – tihanyi luxusszálló-beruházás is, amelyet 11 milliárd forint közpénzzel támogatott meg a Magyar Turisztikai Ügynökség. Andy Vajna halála után a Garancsi és Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdonában lévő LVC Diamond Kft. szerezte meg a Las Vegas Casino-csoportot: az öt fővárosi kaszinóval együtt így Garancsihoz került a 2056-ig érvényes kaszinókoncesszió is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Kétes hírű uradalom

Egyre több a kérdőjel a kormányfő apjához köthető hatvanpusztai majorság körül. A 13 hektáros területet elviekben Mészáros Lőrinc bérli, ám sokakban felmerült a gyanú: valójában Orbán Viktor családja használhatja az egykori Habsburg-birtokot. Elsőként Ferenczi Krisztina néhai oknyomozó újságíró írta le a vélt és valós összefüggéseket. Most a major Orbán kutyája kapcsán került elő.

Orbán barátai egyre gazdagabbak

Megháromszorozta vagyonát egyetlen év alatt Mészáros Lőrinc: 24 milliárdjával jelenleg a 30. leggazdagabb magyar. Felcsút polgármestere az építőiparban és az élelmiszerpiacon fialtatta a pénzét. Nem teljesített rosszabbul Orbán Viktor többi bizalmasa sem: Garancsi István és Szíjj László egyaránt gyarapodott, és 17 helyet javított, Széles Gábornak pedig 30 milliárddal több pénze van, mint volt tavaly. A Forbes magazin a kormányfő apjának vagyonát 6,9 milliárd forintra becsülte. Eközben kiderült, hogy csúszásban van a felcsúti kisvasút építése. Sokakban felmerült, hogy a kivitelező Swietelsky csupán szívességből vállalta el a munkát a többmilliárdos állami megrendelésekért cserébe.
Találatok: [2]  Oldalak:   1