language

Intézmények:

Cegléd Város Önkormányzata highlight_off

Akták:

Ceglédi laktanya eladás highlight_off

Ceglédi laktanya eladás

Ceglédi laktanya eladás

A 2003-ban közel hárommilliárd forinton nyilvántartott egykori ceglédi honvédségi laktanyát két évvel később, azt követően, hogy 2006-ban a városhoz került, már csak 196 millió forintért vették nyilvántartásba. A becslést Keresztély Dezső igazságügyi szakértő végezte el, akit a Gyurcsány-kormány ideje alatt több hasonló ügyben is foglalkoztattak. Az Elastic ’91 Kft 2008-ban 21 millió forintért jutott hozzá a nagyjából harminc hektáros laktanyából 18 ezer négyzetméternyi területhez raktárakkal, irodaházzal, pályáztatás nélkül. A hvg.hu szerint a cég annak ellenére működtette telephelyét a volt laktanya területén, hogy az állam szociális funkciók kiépítéséért cserébe adta a városnak az ingatlant. A városvezetés közleménye szerint nem tudtak a 3 milliárdos értékbecslésről, és az eladásból befolyt összeget valóban a szociális ellátórendszer korszerűsítésére fordították.

 

A kérdésében megjelölt jogügyletet is érintő nyomozás elrendelésére hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt 2009. szeptember 2. napján került sor, azt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le. Az Elastic '91 Kft. részére történő ingatlan-értékesítést illetően a nyomozó hatóság széles körű bizonyítást fólytatott le, amelynek keretében tanúkihallgatásokat foganatosított és megkeresések teljesítésével okiratok beszerzése iránt intézkedett . A büntetőeljárás során gyanúsítotti kihallgatás nem történt, a rendőrség a nyomozás t 2012. március 2. napján megszüntette.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1
Találatok: [1]  Oldalak:   1