language

Intézmények:

Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány highlight_off
Demokratikus Koalíció (DK) highlight_off

Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

A CÖF, illetve a jogi személyiségként mögötte álló CÖKA 2009-ben alakult meg. Elsősorban az Orbán-kormányokat támogató tömegrendezvényei, a békemenetek szervezőjeként vált ismertté a nyilvánosságban. Bár a kormány rendszeresen támadja a hazai civil szférát, a magát szintén civilnek nevező CÖF ezalól kivételt képez – számos állami vállalat több száz milliós támogatásával gazdálkodhatnak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Napi 7 millió forintot éget el a magyar politika közösségi médiás reklámra, már öt éve

2019 áprilisában az online hirdetési biznisz két legnagyobb szereplője, a Facebook és a Google, létrehozott egy-egy nyilvános adatbázist, amiben a felületeiken megjelenő politikai-közéleti hirdetésekről közöl adatokat. Például azt, hogy ki és mennyit fizetett ezekért, és milyen elérést kapott cserébe. A példamutató átláthatóság persze nem csak úgy spontán jött a két óriáscégnek: ekkor már évek óta jelentős nyomás alatt álltak, hogy transzparensebbek legyenek a politikai hirdetésekkel. Olyan vádak is felmerültek, hogy ezekkel a választások külső manipulációjának adnak teret jó pénzért.

A friss titkosszolgálati jelentés egy paranoia-gyűjtemény

Feloldották a minősítés alól a Rogán Antal alá rendelt szuper-titkosszolgálat összegző jelentését a Márki-Zay-féle külföldi adományokról, amire hivatkozva az ÁSZ 3,3 milliárdos büntetést készül kiszabni az ellenzéki pártokra. A friss szöveg egy része ki van takarva, de kiderül belőle, hogy találtak még plusz 2,5 millió “gyanús” utalást. Sőt, a titkosszolgálat spekulációja, hogy a DatAdat-csoport az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztás eredményét az MMM érdekében "manipulálta". A jelentés mindenben és mindenkiben a magyar politika gyanús befolyásolóját látja, és odáig jut, hogy amerikai pénzből már a 2014-es választásokat is befolyásolni akarták.

Papíron ugyanannyit költött a Fidesz a kampányra, mint az ellenzék – a teljes kép azonban más

Bár nem látják el az eredeti funkciójukat – a pártok támogatásának átláthatóvá tételét –, néhány érdekességet azért feltárnak a most megjelent pártmérlegek.

Az előválasztásra százmilliók mentek el, Márki-Zay győzelmére a töredékét sem adják az ellenzéki pártok

Az ellenzéki összefogás pártjai eddig szinte csak egymás legyőzésére vásároltak hirdetéseket, az előválasztás óta Márki-Zay Pétert magára hagyták. A közösségi médiában 82 százalékos fölényben van a Fidesz, és Gattyán György is többet költött az Országgyűlés összetételéről szóló versenyben, mint az ellenzék.

A sok százmilliós kérdés: felveheti az ellenzék a versenyt a kormánypropagandával a Facebookon?

Most egyeztetnek az ellenzéki pártok arról, hogyan lehetne a Fidesz kampánymódszerét lemásolni úgy, hogy az mindenben szabályos legyen. Csakhogy a Fidesz módszere mögött rengeteg pénz is van: csak a Megafon 600 millióból hirdet a Facebookon, az ellenzék egy jóval szerényebb büdzséből veheti fel a versenyt.

3,5 milliárddal nyúltak túl a pártok a kampánytakarón

A parlamentbe jutott pártok összesen 3,5 milliárd forinttal költöttek többet a kampányukra a megengedettnél, a rekorder a Fidesz-KDNP: a kormánypártok körülbelül 180 százalékkal lépték túl a 995 millió forintos limitet, egyedül az LMP maradt a törvényileg megszabott határokon belül – derült ki a Transparency International (TI), a K-Monitor és az Átlátszó.hu közös, a kampányköltéseket nyomon követő projektjéből.

TI: A Fidesz a megengedettnél kétszer többet költött a kampányra

A Transparency International számításai szerint a Fidesz kétmilliárd forintot költött a választási kampányra, ami kétszerese a megengedettnek.
Találatok: [7]  Oldalak:   1