language

Kulcsszavak:

civilek highlight_off

Intézmények:

Korábban Érkeztem Alapítvány highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Korrupcióinfó: titkolózik az EMMI, ha a Lázár felesége-féle alapítvány támogatásáról kérdezik

Nagyon titkol valamit, kitakarta a lényeget az EMMI a Hadházy Ákos LMP-társelnök adatigénylésére kiadott dokumentumokból – mondta el a politikus szokásos csütörtöki Korrupcióinfóján. Hadházy annak kívánt utána nézni, megkaphatta volna egyáltalán a gigatámogatást az a koraszülött-segítő alapítvány, amelyiknek egyik kurátora Lázár János felesége.

A minisztérium először pénzt kért, majd eltitkolta, volt-e zűr az alapítvány támogatásával

Az LMP társelnöke szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szándékosan sumákolt, amikor egy újabb dokumentumcsomagot akart kikérni azzal az 1,2 milliárd forintos uniós támogatással kapcsolatban, amelyet még tavaly kapott meg a szegedi, Korábban Érkezem Alapítvány, ahol a kuratóriumi tagok között ott található Lázár János kancelláriaminiszter felesége is.

Bemondásra kaptak százmilliókat

Igencsak nagyvonalú volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Lázár János kancelláriaminiszterhez is köthető Korábban Érkeztem alapítvánnyal: mint az alapítvány lapunknak elküldött leveléből kiderül, úgy ítéltek nekik oda 1,2 milliárd forintnyi pályázati pénzt, koraszülötteket segítő mentorálásra, hogy a pályázati költségek jó részét „keretösszeg szemlélettel” csak megbecsülte a szervezet, ám még csak most toborozza a programhoz a résztvevőket. Pedig az eredeti pályázati kiírásban konkrétan szerepelt, hogy a tervezett költségek alátámasztására árajánlatokat kell benyújtani és ennek a két másik, a Lázár-kötődésű alapítványhoz képest csak feleannyi támogatást elnyert civil szervezet eleget is tett.

Lázárné koraszülöttes projektje: válaszok helyett teli szájjal tejeszacskózás

Az LMP-s Hadházy Ákos legutóbbi korrupcióügyi sajtótájékoztatójának témája egy koraszülöttekkel foglalkozó alapítvány projektjének 1,2 milliárd forintos uniós támogatása volt. Ez az összeg a politikus szerint aránytalanul nagy, és pazarlóan is költik majd el, ennek pedig köze lehet ahhoz, hogy a Korábban Érkeztem nevű alapítvány kuratóriumában ott ül Lázárné Megyeri Zita, Lázár János felesége is.
Találatok: [4]  Oldalak:   1