language

Helyek:

Budapest highlight_off

Kulcsszavak:

csalás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [311]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Szorul a hurok: igazságügyi szakértő vizsgálja meg a helyszínen Tordai Bence budai villáját

Igazságügyi szakértő tart ma helyszíni szemlét Tordai Bencének, a Párbeszéd társelnökének budai villájánál – értesült a Magyar Nemzet. A szakember annak eldöntésében működhet közre, hogy a baloldali politikus szabálytalanul építtette-e II. kerületi, 150 millió forintra taksált házát. Az építkezés miatt több eljárás is zajlik. Tordai perben áll a kormányhivatallal, amely éppen a bírósági procedúra miatt függesztette fel az ügyben korábban megindult építésügyi eljárást. A villát felhúzó kivitelező ellen pedig a rendőrség vizsgálódik csalás és más bűncselekmény miatt.

Több milliárd forintot mosott tisztára egy Magyarországon működő bűnszervezet

Felszámolt egy Magyarországon működő, pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet a rendőrség. Az ügyben 44 gyanúsított van, 407 bankszámlát zároltak és 678 millió forint készpénzt foglaltak le – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Megsemmisítették a Hunwald György elleni ítéleteket

A volt MSZP-s polgármester tizenöt éve állt büntetőeljárás alatt, amikor is néhány napja a Kúria megsemmisítette az összes, őt eddig elmarasztaló ítéletet és kimondta: törvénysértések sora történt. Az időközben ledoktorált és immáron dr. Hunwald György néven jegyzett volt politikus ellen indult perújítási eljárást megszüntették. A határozat ellen nincs fellebbezési lehetőség, így az végleges.

Ha lopni akarnának egy óvodafelújításból, pont így tennék

A kispesti korrupciógyanús ügyek közül talán a kerületi Százszorszép Óvoda renoválásának története és körülményei a legárulkodóbb azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok milyen ügyeket vesznek górcső alá a kerületben. A projekt kapcsán 2019 óta nyomoz az NNI, a kivitelezést a XIX. kerületi botrányokban vastagon érintett Kránitz Krisztián alá tartozó kerületi vagyongazdálkodási szervezet bonyolította le, a nyertes pályázó pedig Kránitz spanyolországi szomszédja volt.

Több bűncselekmény is felmerülhet az újpesti íjászközpont ügyében

A részletek szerint az előző önkormányzati választások előtt Újpest önkormányzata egyhangúlag (a baloldali képviselők támogatásával) úgy döntött, hogy a fővárossal együttműködésben egy kölcsönösen előnyös konstrukcióban értékesíti a Magyar Íjászszövetség egy sport- és rekreációs célokra kialakított telkét, hogy ott egy íjászközpontot építhessen.

Lyukasórák. Szélhámos alapítvány teszi tönkre a hátrányos helyzetű diákok iskoláját

Esetenként többmilliós bértartozást halmozott fel a Képzett Polgárságért Alapítvány a munkavállalóival szemben, akik hátrányos helyzetű középiskolásokat tanítottak. A fenntartó már több iskolát is alapított, és előbb-utóbb mindenhol ez lett a vége.

Még mindig nem ért véget az MSZP volt fővárosi alelnökének 2013-ban indult hűtlen kezeléses ügye

2013-ban emeltek vádat kétrendbeli hűtlen kezelés bűntette miatt az MSZP egykori fővárosi alelnöke, majd a csepeli önkormányzat ingatlankezelő cégének volt vezérigazgatója ellen, aki 2007 augusztusa és 2008 áprilisa közötti időben négy felújított önkormányzati lakást a jogszabályi feltételek hiánya ellenére, a piaci ár helyett szociális alapon adott bérbe – többek között a kerületi rendőrkapitánynak – mellyel, mintegy 1,3 millió forint vagyoni hátrányt okozott a tulajdonos önkormányzatnak.

Ellenzéki delegált leplezte le a számlálásnál ügyeskedő kollégáját Budafokon

Tóth az eset miatt kifogással élt a Budapest 18. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságnál (OEVB), ami a bemutatott jegyzőkönyvek alapján helyt adott a képviselőnek. Bár a vonatkozó törvény alapján pénzbírságot nem szabnak ki a szavazat-érvénytelenítésen kapott biztosra, de, mivel az ügyében a bűncselekmény gyanúja is felmerül, ezért a helyi választási bizottság felkérte a választási irodát, hogy tegyenek feljelentést az ügyben az illetékes rendőrségnél. „Az urnában még hat darab két iksszel érvénytelenített szavazat volt. Tettenérés híján róluk már soha nem fogjuk megtudni, hogy hat választó fejezte ki ilyen zavarosan a véleményét, vagy az önkormányzat által delegált hölgy követett el sorozatszavazatgyilkosságot. Budafok-Tétényben tehát történt választási csalás, még ha nem is volt olyan nagyságrendű, hogy veszélyeztesse az ellenzék helyi győzelmét” -írja Tóth.

Évekig vert át, zsarolt egy nyolctagú banda egy 64 éves férfit, rengeteg pénzt csaltak ki tőle

2017 elejétől 2021 tavaszáig több mint százmillió forintot csalt és zsarolt ki egy 64 éves férfitől közvetlenül egy férfi és két női társa: az érintettek a férfi bizalmába férkőztek, még a lakásába is beköltöztek.
Találatok: [311]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>