language

Kulcsszavak:

csalás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [230]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Átfestették a régi konzervgyári gépeket, majd újként felvettek rá több mint félmilliárdos támogatást

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azzal az öt férfival szemben, akik újként feltüntetett, valójában használt konzervipari gépekre vettek fel jogtalanul 671 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és magyar állami költségvetési támogatást.

Csoda a NER-ben: Polt ügyészsége vádat emelt Simonka György fideszes képviselő ellen

A NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult ügyben az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, majd az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Simonka Györgyöt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

Az OLAF kimondta, hogy büntetőeljárás kell a Farkas Flórián által elköltött EU-s milliárdok ügyében

A Farkas Flórián vezette Híd a munka világába program körül rengeteg volt a botrány, olyannyira, hogy maga az EMMI is belátta a problémát, és 2016-ban felmondták az uniós együttműködési szerződést Farkas Flóriánnal és az általa elnökölt Országos Roma Önkormányzattal. A szociális szövetkezetalapításra kapott 1,6 milliárd forintnyi uniós támogatás körül vizsgálat indult, már a minisztérium ellenőrei is kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy a programból semmi nem valósult meg. Hadházy Ákos feljelentése nyomán költségvetési csalás gyanújával a NAV is nyomozni kezdett, majd az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is vizsgálatot indított.

Börtönbüntetésre ítéletek egy volt polgármestert korrupció miatt

Nem jogerősen két vádlottat többéves, letöltendő börtönbüntetésre, a harmadikat pénzbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság az egervári várkastély felújításakor elkövetett csalások miatt.

Újra feltűntek a rejtélyes aláírásgyűjtők: most egy fideszes gyereknapon ténykedtek

Egy olvasónk küldte be az alábbi, leleplező erejű fotót. A felvétel a hétfői mezőhegyesi gyereknapon készült, ahol a résztvevőktől aláírást kértek egy fejléc nélküli aláírásgyűjtő-ívre. A rendező a helyi Fidesz-szervezet volt.

Másfél milliós családi egészségnapok, családok nélkül – Simonka György

Az EP-választáshoz közeledve elcsendesedtek ugyan az 1,4 milliárd forintos csalási és hivatali vesztegetési ügyben meggyanúsított, mentelmi jogától megfosztott fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György körüli események, de ha bárki is azt gondolta volna, hogy Simonka kényszerű háttérbe húzódásával leállt az az elképesztő szervezettségű, az uniós pályázati pénzek kisajtolásán tüsténkedő hálózat, amely kiépült a képviselő szűkebb hazájában, Békés megyében, akkor nagyobbat nem is tévedhetne.

Európai Parlament: Magyarország úgy működik, mint egy adóparadicsom

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint hét uniós ország, Magyarország mellett Belgium, Ciprus, Írország, Luxemburg, Málta és Hollandia adóparadicsom-szerűen működik, és lehetővé teszi az agresszív adótervezést.

Az internetről ollózták össze a 21 milliós szakmai tervet

Hadházy betört Simonka birodalmába, feljelentést tesz

Egy Simonka György fideszes politikushoz köthető alapítvány (a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány) félmilliárd forintos pályázatához gyűjtöttek aláírásokat egy tótkomlósi színházi előadáson, most Hadházy Ákos független képviselő feljelentést tesz okirathamisítás miatt, mert álláspontja szerint a civil szervezetnek a saját rendezvényein kellett volna a résztvevők jelenléti íveit vezetni.

Egymillióért szerveztek olyan sportnapot, ahol EU-s táblákat kellett lóbálni

Ritkán fordul elő, hogy egy csalásgyanús gazdasági ügy egyszerre torokszorítóan drámai, ugyanakkor fergetegesen mulatságos műalkotásokat hozzon létre, de a Harmadik Évezred Innovációs Alapítványé pont ilyen.
Találatok: [230]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>