language

Kulcsszavak:

csalás highlight_off

Intézmények:

Fót Város Önkormányzata highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Nem bűncselekmény, hogy Fót pénzét a bedőlt Hungária forgathatta

Vádemelési javaslatot tesz az ügyészségnek június közepéig a tavaly tavasszal bedőlt Hungária Értékpapír vezetővel szemben a Nemzeti Nyomozóiroda mintegy 8 milliárd forintos csalás miatt. A Pest megyei rendőrök viszont lezárták azt a nyomozást, aminek azt kellett volna felderítenie, bűncselekményt követtek-e el, akik a Hungáriára bízták Fót egymilliárdját.

Már a kormányhivatalnak is gyanús a fóti befektetés

Vizsgálatot kezdeményezett a Pest Megyei Kormányhivatal a fóti önkormányzat és a Hungária Értékpapír között létrejött szerződéssel kapcsolatban – derül ki az Origo birtokába került dokumentumból. A Tarnai Richárd kormánymegbízott által aláírt levél szerint a jelenlegi és a korábbi polgármesterek szabálytalanul járhattak el, amikor rábízták a település egymilliárd forintos vagyonát az azóta csődbe ment Hungária Értékpapírra. A kért vizsgálatot már korábban lefolytatta a képviselőtestület, és arra a következtetésre jutottak, hogy a városvezetők nem megfelelően jártak el. A következő képviselőtestületi ülésen emiatt azt javasolják, hogy tegyenek feljelentést.

A polgármester döntött, Fót pedig futhat az egymilliárdja után

Szabálytalan szerződést kötött Bartos Sándor fóti polgármester, amikor rábízta a város vagyonát a Hungária Értékpapírra – állítja az Origo birtokába került, a város által megrendelt független szakértői jelentés.

Ők fáztak rá a brókerbotrányokra

A Miniszterelnökség szerint 21 önkormányzat 10,8 milliárd forintja ragadt bent a bedőlt brókertársaságoknál, a Quaestornál, a Buda-Cashnél és a Hungáriánál.

Brókerbotrány: az MSZP szabályozná az önkormányzati befektetéseket

Módosítsák úgy az önkormányzati törvényt, hogy a települések csak garantált papírokba fektethessenek a pénzt - kezdeményezte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Fábry Béla, a szocialista párt fóti választókerületi elnöke.

Fót hátán: tűzszünet a botrányvárosban?

Felemás eredményt hozott a Fidesz új üdvöskéje, a befolyásos pártközeli ügyvédből frakciószóvivővé emelt Tuzson Bence rendteremtési kísérlete a Pest megye északi részén lévő választókörzetben. A térség botrányvárosa, Fót ezúttal jegyzőcserével borzolja a lakosság idegeit. Emiatt is érezhetik úgy a helyiek, hogy jelentősebb ingatlanügyletek lehetnek készülőben.
Találatok: [6]  Oldalak:   1