language

Kulcsszavak:

csalás highlight_off

Akták:

Quaestor botrány highlight_off

Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, Tarsoly Csabát, a Quaestor cégek tulajdonosát csak két és fél hét elteltével vették őrizetbe gyanúsítottként. A Quaestor-per 2016 nyarán kezdődött: az ügyészség több, mint ötezer rendbeli csalást és sikkasztást rótt fel Tarsoly Csaba és társai terhére. A per azóta is tart – a vádhoz szükséges megfelelő szakértői vélemény ugyanis továbbra is hiányzik.

Több minisztérium, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium is befektetett korábban a Quaestornál. A KKM mintegy 72 milliárd forint értékű befektetését az ügyészség szabálytalannak ítélte. Emellett a Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház is milliárdokat bízott a brókercégre, majd egy nappal a botrány kirobbanása előtt mentette ki a tőkéjét a Quaestortól. Ez többekben bennfentes információval való visszaélés gyanúját keltette, a kormány ezzel szemben cáfolta, hogy bennfentes információik lettek volna – állításuk szerint miniszterelnöki utasításra vették ki a pénzt a Quaestortól. Orbán Viktor elismerte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok ürítsék ki brókercégeknél vezetett számláikat, ugyanis a Buda-Cash bedőlése után úgy látta, hogy a “dominóhatással fenyegetett időszakban egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

Az ügynek több, mint 30 ezer károsultja van, összesen mintegy 200 milliárd forintos kárral. Bár az állam a botrány kirobbanásakor széleskörű kártalanítást ígért ez azóta is csak részlegesen valósult meg. Az egykori Quaestor-ingatlanvagyonból ugyanakkor több vagyonelem töredékáron Tiborcz István-közeli kör tulajdonába került: így például a győri ETO-javakat (stadion, pláza és hotel) 8,2 milliárd helyett 820 millióért szerezte meg Paár Attila, a West Hungária Bau tulajdonosa, Tiborcz egykori üzlettársa. Itt említhetjük a mátrai Lifestyle Hotelt is, ami 2018-ban a Quaestor leányvállalatától Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez került, majd a BDPST Grouphoz vándorolt át – mindeközben, bár több száz milliós állami támogatást kapott felújításra, egykori Quaestor-vagyonelemként továbbra is bűnügyi zár alatt van. 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [80]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Hülye vagy, én vagyok a tulajdonos, enyém itt minden, saját magamtól nem tudok lopni

Tarsoly Csaba a bíróságon előadott védőbeszéde alapján még mindig nem akarja megérteni, cégcsoportjával milyen hatalmas kárt okozott. Máig érthetetlen, hogyan mehetett évtizedekig egy ilyen, végül 210 milliárd forintos kárt maga után hagyó csalássorozat a magyar hatóságok szeme előtt. De a nyomozás során összegyűjtött anyagból sok kérdésre választ lehet kapni. Kiderül, hol hibázott a felügyelet, és az is, milyen szálon nem indult el az ügyészség. Ebben a cikkben a Quaestor börleszkszerű történetéről lesz szó: arról, hogyan tékozolta el a begyűjtött milliárdokat a cég döbbenetesen ügyetlen vezetése. A Quaestor-ügy, első rész.

Tarsoly megtörten ment át ellentámadásba a Quaestor-ügy tárgyalásán

A Quastor-ügyben egyebek mellett csalással, sikkasztással vádolt Tarsoly Csaba csütörtöki fővárosi törvényszéki meghallgatásán továbbra is tagadta, hogy ő vagy társai bűncselekményt követtek volna el.

Tarsoly szerint a Quaestor még “halálában is hasznot termelt” az ügyfeleinek

A Quastor-ügyben egyebek mellett csalással, sikkasztással vádolt Tarsoly Csaba továbbra is tagadta, hogy ő vagy társai bűncselekményt követtek volna el. Tarsoly hangsúlyozta, hogy a vádiratban foglaltak, különösen a bűnszervezetben elkövetett csalás vádja érthetetlen, nem felel meg a valóságnak. Szerinte a Quaestor még “halálában is hasznot termelt” ügyfeleinek.

Quaestor-ügy: meghallgatják Tarsoly Csabát

Folytatódik a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és társai ellen indított büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A bűnszervezet irányításával vádolt Tarsolyt 5-től 25 évig terjedő fegyházra ítélhetik.

Quaestor-per: Tarsoly Csaba ellen tüntettek a károsultak

A Quaestor-per vádlottja, az egykori cégvezető Tarsoly Csaba elleni tüntetés előzte meg a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt férfi és társai elleni per újabb tárgyalását. A Quaestor bedőlésén sok pénzt bukó károsultak Tarsoly mellett a kormányt és az MNB-t is hibáztatták.

Tarsoly: Nem sikkasztottam el a Quaestor pénzét

A vád állításaival szemben nem lopott vagy sikkasztott el egyetlen forintot sem a Quaestor-csoport pénzéből Tarsoly Csaba - a volt cégvezető erről az ellene folyó bírósági tárgyaláson beszélt. Azt is mondta, az államnak szerinte érdeke, hogy bűnbakká tegye őt. A tárgyalás előtt károsultak tüntettek Tarsoly ellen, és a pénzüket követelték.

2,5 milliónyi irat, egymillió e-mail gyűlt össze a Quaestor-perben

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Tarsoly Csaba, akit jelenleg különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádolnak. A Quaestor-ügy elsőrendű vádlottjának védője, Papp Gábor beadványában sérelmezi, hogy Tarsoly előzetes letartóztatásban van, noha szerinte ezt már nem indokolná semmi.

Másokra mutogat az MNB

Az adóhatóságra és a Nemzeti Nyomozó Irodára mutogat a jegybank, miután egyik cikkünkben Torba Tamás közgazdász felvetette, hogy a nemzeti bank és a pénzügyi felügyelet is felelős lehet a brókerbotrányokért. A szakértők szerint nem igaz, hogy nem állt rendelkezésre elég adat a csalások kiszűréséhez.

Megkezdődött a Quaestor-per

Megkezdődött Tarsoly Csaba és a tavaly becsődölt Quaestor Értékpapír többi vezetőjének a büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség szerint húsz éven át folyt a csalás és pénzügyi mismásolás a cégnél, Tarsoly viszont semmilyen megbánást nem tanúsított, és a tárgyalás lefújását kérte, mert nem olvashatta el a bizonyítékokat.

Az ügyész szerint kizárólag Tarsoly engedélyével történhetett a lopás a Quaestornál

A vádirat ismertetésével megkezdődött a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Quaestor-vezér,Tarsoly Csaba és társai büntetőpere kedden a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyész szerint Tarsoly az általa és bűntársai által létrehozott bűnszervezet vezetőjeként határozott fellépésű, ellentmondást nem tűrő személyiség volt, aki az utasításokat kizárólag szóban adta és akinek engedélyével történhetett csak meg az ügyfélvagyon ellopása. A Quaestor-vezér ugyanakkor „mocsokáradatnak” nevezte azt, ami ellenük 16 hónapja zajlik, majd hangsúlyozta, egyetért a sértetti állásponttal, hogy az igazságnak ki kell derülnie, de az ártatlanság vélelme őt is megilleti.
Találatok: [80]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>