Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Kulcsszavak:
csalás [X]
Személyek:
Weiszenberger László [X]
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Zuschlag a Fidesz mellett szállt be a kampányba

Újra beszállt a választási kampányba Zuschlag János, aki tavalyi szabadulása óta folyamatosan támadja volt szocialista párttársait. Most egy helyi lapban érvelt a kiskunhalasi baloldal ellen azt hangsúlyozva, hogy jót tenne a városnak, ha kormánypárti polgármestere lenne. Az interjú megjelentetése ellen tiltakozva lemondott a hetilap főszerkesztő-helyettese, a baloldal pedig pereket helyezett kilátásba.

Alakul a szocialista börtönválogatott

Kémkedés, az ország nemzetbiztonsági érdekeinek veszélyeztetése, állami földterületekkel és az önkormányzati vagyonnal való visszaélések, békés demonstrálók megveretése, korrupció – büntetőjogi szempontból így írható le a Gyurcsány Ferenc vezette kormányok működése.

Zuschlag vallani készül

Zuschlag János, az MSZP volt kiskunhalasi elnöke vallomást kíván tenni az ellene és tizenöt vádlott-társa ellen indított büntetőperben – erősítette meg az egykori szocialista politikus szándékáról megjelent sajtóhíreket Kovács M. Gábor.

Inkasszó a Disco Magic ellen

Több mint 24 millió forint támogatást kellett volna visszafizetnie a Disco Magic Kft.-nek tavaly év végéig, de ez nem történt meg, ezért inkasszót rendeltek el a cég ellen.

Lopásgátlók - Interjú Bajnai Gordonnal

Hallani arról, hogy számos település - kényszerből, forráshiány miatt - már csak azokkal a pályázatkészítőkkel áll szóba, akik hozzák az önrészt zsebből kifizető kivitelezőket. Azután meg felültervezik a projekteket, hogy biztosítsák a kivitelező költségeit és profitját is. Ki tudják szűrni az ilyen eseteket?

Orbán rögeszmés, Kóka fenyeget, avagy Zuschlag és a 13 százalék

Bár az utcai zavargásoknak szó szerint lőttek, a politikai elit tagjai tovább bombázták egymás, immár szólövedékekkel. Korrupció gyanúja az egyik, s a másik oldalon, áterőltetett egészségügyi törvény, alkotmányellenesnek tartott gyűlöletbeszéd elleni jogszabály. A kormánypártok, és a teljes politikusgárda zuhanó népszerűsége. Viharos év volt 2007 idehaza.

Huszonötmilliós diszkóvarázs

Bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett és visszaköveteli a 24 millió 735 ezer forint vissza nem térítendő támogatást egy kiskunhalasi cégtől a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Visszaveszik a diszkótól az uniós támogatást

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szabálytalanságot állított meg a kiskunhalasi Disco Magic Kft-nél az európai uniós források felhasználásánál, bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett, és visszaköveteli a 24,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Akták

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő,...
Gripen-ügy

Gripen-ügy

A magyar kormány 2001-ben döntött a NATO csatlakozás után időszerűvé vált harcászati repülő erők fejlesztéséről. Sokáig az Egyesült Államok F 16-os vadászrepülők bérbeadásáról szóló ajánlata...
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

A főváros VII. kerületének önkormányzata 2003-ban és 2004-ben értékesített tisztázatlan körülmények között nyolc Belső-Erzsébetvárosban található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant....
BKV-ügyek

BKV-ügyek

A „BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely...
Kaszinóváros - Sukoró

Kaszinóváros - Sukoró

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai,...
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI