language

Kulcsszavak:

bíróság highlight_off

Személyek:

Császy Zsolt highlight_off

Császy Zsolt

Császy Zsolt (Budapest, 1965.) jogász.

2010 augusztus 31-én a Sukoró-ügy kapcsán előzetes letartóztatásba helyezték. December 17-én helyezte szabadlábra a másodfokú bíróság azzal, hogy az előzetes letartóztatás feltételei annak elrendelésekor sem álltak fenn. Négy büntetőeljárást is indítottak ellene, ezek közül kettőben megszüntették a nyomozást, egyben viszont 2015-ben első fokon három év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Császy Zsolt 2015 novemberében börtönnaplót adott ki Az Orbán-rezsim börtönében címmel, amelyben részletesen ismerteti előzetes letartóztatásának körülményeit, az ott elszenvedett törvénysértéseket, szabálysértéseket. Kifejti meggyőződését, hogy politikai jellegű koncepciós per áldozata lett, és amennyiben hajlandó lett volna alaptalanul megvádolni Gyurcsány Ferencet, ejtették volna ellene a mondvacsinált vádakat.

A moszkvai magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) értékesítése ügyében bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolták. A vádhatóság szerint tudott arról, hogy Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet úgy írta alá az ingatlanról szóló adásvételi szerződést, hogy erről nem értesítette feletteseit. 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette az összes vádlottat, az ítélet indoklásában a bíró kitért arra, hogy Császy Zsolt „alapbűncselekmény hiányában nem követhette el a bűnpártolás bűntettét”.

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Jóval súlyosabb büntetést kért az ügyészség a Sukoró-per vádlottjaira

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója, Tátrai Miklós, valamint értékesítési igazgatója, Császy Zsolt büntetésének súlyosítását kérte az ügyész a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalásán pénteken a Szegedi Ítélőtáblán.

Ismét bíróságon járt Gyurcsány és Molnár Csaba

Az elsőfokú ítélet és a fellebbezések ismertetésével pénteken megkezdődött a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A Szolnoki Törvényszék tavaly szeptemberben négy év börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját a Sukoró-ügyként ismertté vált perben, Császy Zsolt, a cég volt értékesítési igazgatója pedig halmazati büntetésként három és fél év börtönt kapott.

Arra akarták rávenni, hogy valljon Gyurcsányra

Zárkanaplót írt a Sukoró-per egyik elítéltje. Az egykori Bibó-szakkollégista, a Fidesz korábbi szóvivője azt írja: inkább él egy rosszul szervezett demokráciában, mint egy jól működő diktatúrában.

Sukoró-ügy: A Fővárosi Törvényszék visszautasítja a vádakat

A Fővárosi Törvényszék elfogadhatatlannak tartja, és határozottan visszautasítja a Sukoró-üggyel kapcsolatban megjelent, szerintük valótlan nyilatkozatokat és írásokat, amelyek azt a látszatot keltik, hogy a bíróság jogszabálysértően járt el, megsértve ezzel a vádlottak jogait. A hűtlen kezeléssel vádolt Tátrai Miklós blogjában válaszol.

Levelet írtak a Sukoró-ügy vádlottjai

Elhamarkodottnak és megalapozatlannak tartja a sukorói telekcsereügy öt vádlottja közül három a Fővárosi Törvényszék elnökének kezdeményezését, hogy a büntetőügy tárgyalására az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke más törvényszéket jelöljön ki, ezért levélben fordultak Handó Tündéhez.

Fideszes bukta: "Semmi sincs a kezünkben"

Tisztázta Gyurcsány Ferencet Sukoró-ügyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának tanúkénti meghallgatása. Tátrai Miklós pénteken egy nyilvános tárgyaláson eskü alatt vallotta, hogy nem Gyurcsány Ferenc utasította a telekcserére.
Találatok: [6]  Oldalak:   1