language

Személyek:

Csetényi Csaba highlight_off

Lapok:

Csetényi Csaba

A Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba évek óta sorra nyeri az állami reklámtendereket, cégei (Network 360 Kft., Affiliate Network Kft.) a kormány és az állami vállalatok első számú ügynökségeinek számítanak. Egyebek mellett ők hirdették a „kényszerbetelepítés” elleni népszavazási és menekültellenes kampányt, a kormány reformjait, a paksi bővítést, az államkötvények vásárlását. Nagyjából 2017 után Csetényi cégei kikerültek a kedvezményezetti körből és látványosan visszaesett a közbeszerzéseken elnyert munkáik száma. Emögött a hírek szerint elszámolási problémák álltak. (Fotó: RTL Klub)

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Még csak álom az olimpia, de már milliárdokat költöttünk rá

Milliárdokba került eddig az olimpia Magyarországnak, noha még egyszer sem sikerült ötkarikás játékokat rendeznie. A pénz megvalósíthatósági tanulmányokra, azok többszöri aktualizálására, az olimpia népszerűsítésére, kérdőívekre ment el. Összeszedtük az elmúlt 14 évben kifizetett főbb tételeket.
Találatok: [3]  Oldalak:   1