language

Személyek:

Czeglédy Csaba highlight_off

Lapok:

Czeglédy Csaba

Czeglédy Csaba ügyvéd, üzletember, korábbi szombathelyi MSZP-s képviselő, jelenleg a Demokratikus Koalíció politikusa. (Fotó: nyugat.hu)

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Szegedi Ítélőtábla: Lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás

A mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Szegedi Ítélőtábla, amely jogerős döntésével elutasította azokat a védői indítványokat is, melyekben az ügy áthelyezését kérték a Szombathelyi Törvényszékhez.

Rengetegen jelentkeztek Czeglédy károsultjai közül

Már 596 embert kártalanított a kormány azok közül, akiket Czeglédy Csaba szocialista politikus, Gyurcsány Ferenc ügyvédje becsapott, derül ki az Origo birtokába jutott összesítésből. Nekik több mint 41 millió forintot fizettek ki eddig összesen. Ez azonban még mindig nem a teljes létszám és teljes összeg, a kártalanítási igények elbírálása ugyanis a kormányhivatalokban még zajlik.

Megkezdődött a Czeglédy-ügy károsultjainak állami kárrendezése

Február végéig adhatják be a kormányablakokban kárrendezés iránti kérelmüket a Czeglédy-ügy károsultjai, akik 2017. május 1. és június 30. között a Human Operator Zrt. közreműködésével végeztek munkát, de fizetésüket nem kapták meg.

Kifizethetik a Czeglédy-Gyurcsány botrány eltapsolt pénzeit

Az Országgyűlés keddi döntésével felkérte a kormányt arra, hogy kártalanítsa azt a mintegy ezer diákot és nyugdíjast, akik a Czeglédy-Gyurcsány botrány miatt nem juthattak hozzá a pénzükhöz. A baloldal szombathelyi képviselője, akit még júniusban helyeztek előzetes letartóztatásba egy rendkívül szövevényes hálózatot működtett. A gyanú szerint a cégei több mitn hárommilliárd forintot nem fizettek ki a költségvetésnek. A Czeglédy-botrányban feltűnik Gyurcsány Feerenc és Dobrev Klára, de az MSZP Nemzeti Választási Bizottsághoz delegált tagja ellen is nyomozhatnak.

Czeglédy-Gyurcsány-botrány: Dobrev Klárát kihallgatja az ügyészség

Dobrev Klárát a következő hetekben kihallgatja az ügyészség az előzetesben ülő Czeglédy Csaba bűnügyében - értesült az Origo. Úgy tudjuk, hogy a bukott miniszterelnök feleségének azért kell a hatóság kérdéseire válaszolnia, mert a tulajdonában lévő Altus Zrt. több kölcsönt is adott Czeglédynek.

Czeglédy-Gyurcsány-botrány: Az MNB is vizsgálódhat

Budai Gyula azt kérte a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletétől, vizsgálja meg, hogy a Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekeltségébe tartozó Altus Portfólió Kft. folytatott-e tiltott hitelezési tevékenységet. Hollik István pedig arról beszélt, azok a diákok, akik nem kapták meg a jogosan nekik járó munkabérüket Czeglédy Csaba cégétől, tulajdonképpen az MSZP-nek, a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek a károsultjai.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>