language

Személyek:

Dávid Ibolya highlight_off

Dávid Ibolya

Dávid Ibolya Márta (Baja, 1954. augusztus 12. –) magyar ügyvéd, politikus, igazságügy-miniszter (1998–2002), az MDF elnöke (1999–2010). Országgyűlési képviselő volt a rendszerváltástól 2010-ig.

Dávid Ibolya 2008 szeptemberében sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy titokban rögzített hangfelvételek tanúsága szerint közéleti szereplők megbízásából az UD Zrt.-hez köthető személyek be akartak avatkozni pártja életébe. Emiatt több büntető- és polgári eljárás indult, a cég elleni nyomozások azonban idővel megszűntek. A Kúria 2012. szeptember 12-én felmentette Dávid Ibolyát az ellene felhozott vádak alól. A felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezték a korábbi jogerős, Dávid Ibolyát elmarasztaló ítéletet, és elutasították az ellene titokban készített hangfelvételek nyilvánosságra hozása miatt benyújtott keresetet. Dávid Ibolya ellen pedig jogerősen polgári pereket nyertek azok, akik szerinte közreműködtek az akcióban, majd a politikus ellen vádat emelt az ügyészség. 2012-ben Dávid Ibolyát első fokon felmentették a vádak alól, a Kúria pedig a harmadik polgári perben is elutasította a Dávid Ibolya ellen benyújtott keresetet

 

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [149]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Megrovást kapott Dávid Ibolya és Herényi Károly

Társtettesként elkövetett kényszerítésben mondta ki bűnösnek Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel összefüggésben folyó büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán, és a vádlottakat megrovásban részesítette.

Pénzbüntetést kértek Dávid Ibolyára és Herényi Károlyra

Az ügyész pénzbüntetést, a védelem felmentést kért Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusoknak az UD Zrt.-üggyel összefüggésben kényszerítés vádjával folyó elsőfokú büntetőperében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden.

UD-ügy: Boross jobban megérti a vádlottakat, mint a feljelentőket

Boross Péter szerint Almássy Kornél 2008-ben őszén nem volt alkalmas a párt elnöki posztjára, többek között azért, mert túl fiatal volt hozzá. Az egykori miniszterelnök és MDF-es politikust az UD Zrt.-vel összefüggő büntetőper szerdai tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon tanúként hallgatták meg.

Szilvásy Györgyöt felmentették az UD Zrt. ügyében

A volt titokminiszter, Szilvásy György nem követett el bűncselekményt 2008-ban az UD Zrt. ügyében tett nyilatkozataival és beszélgetések nyilvánosságra hozatalával, döntött első fokon a Fővárosi Törvényszék.

UD-ügy: Dávid Ibolya ismét a vádlottak padján

Már nem személyes adattal való visszaéléssel és kényszírtéssel, hanem „csupán” kényszerítés bűncselekményével vádolják Dávid Ibolyát, az MDF egykori elnökét és a párt volt frakcióvezetőjét – derült ki a hétfőn újraindult per tárgyalásán.
Találatok: [149]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>