language

Intézmények:

Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A dolgozók juttatásaiból hozták össze a milliárdos bizniszt

Házhoz jött az életbiztosítás a Volánbusz dolgozóinak – úgy, hogy nem is kérték. Célpont című műsorunk kiderítette, hogy a dolgozók béren kívüli juttatásaiból csípték le a havidíjat. Az alkusz cég 3 év alatt több mint egymilliárd forintot kereshetett.

Demokrácia van. Mitől félsz?

Hoffmann Antal szőkített olajat vásárló cégvezetőket leplezett le a Körös Volánnál, korrekt vezérigazgatót védett meg a politikai zsákmányszerző leváltástól – amíg lehetett. Manapság azonban már hiába a bátorság, a tapasztalat és tisztesség.

Az ügyvéd észbe kapott, és kivette a bíró kezéből a hamis papírt

A DAKK Zrt. kirúgott szakszervezeti vezetője a bíróság szerint nem tudta bizonyítani, hogy a cégvezetés megtorlásként szüntette meg a munkaviszonyát, mert hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a vállalatnál általa tapasztalt több száz milliós túlköltés miatt. Feltűnt egy hamis dokumentum, amelyet a bíróság először csatolt a periratokhoz, majd gálánsan visszaadta a cég ügyvédjének.

Horn Gabriella: Nincs védelem a korrupciót bejelentőknek Magyarországon

Nemrég elbocsátottak egy dolgozót a Dél-alföldi Közlekedési Központ -tól azt követően, hogy az alkalmazott bejelentést tett a cégnél – a feltételezése szerint – ott folyó gyanús beszerzésekről – írta meg a Népszabadság. Úgy tűnik, az eset nem egyedülálló, hamar utoléri a cég vagy a politikai hatalom bosszúja azt, aki korrupciós ügyet jelent be.

Kirúgták a kutakodó érdekvédőt

Csak azután jött rá a Dél-alföldi Közlekedési Központ menedzsmentje, hogy eggyel kevesebb tagja van az üzemi tanácsnak, miután a testület újra Hoffmann Antalt jelölte a felügyelőbizottság tagjának, akinek feljelentése nyomán több százmillió forint értékű hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség.

Egyik disznóságot tárta fel a másik után, kirúgás a hála

Szakszervezeti védettsége ellenére elbocsátották állásából Hoffmann Antalt, a Dél-alföldi Közlekedési Központ felügyelőbizottsági tagját, aki hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett a cég gyanús beszerzései miatt.
Találatok: [7]  Oldalak:   1