language

Intézmények:

Deloitte & Touche highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

"Dolgozunk, keményen" - Hol tart az elszámoltatás?

Drágán vásárolt festmények, filozófusok pályázatai és egy sokat használt benzinkártya is magára vonta az elszámoltatási kormánybiztos figyelmét az elmúlt egy évben. Az [origo] megnézte, hol tart az elszámoltatás.

Ruhagyártó cég segített beilleszkedni az MNV gazdasági főnökének

Nem akarta felizgatni dolgozóit, feltehetően ezért kötött szerződést két hónappal a munka megkezdése után egy céggel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, még 2009-ben. A szerződés szerint a cég segített kiválasztani és tréningezni a vagyonkezelő új gazdasági igazgatóját, az Állami Számvevőszék azonban azt állapította meg, hogy az elvégzett munka és az azért fizetett pénz nem állt arányban egymással.

Tagadják a meggyanúsított cégek Papcsák vádjait

Majdnem mindegyik cég tagadja Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos vádjait, miszerint törvénytelen tanácsadói szerződéseket kötöttek volna az előző kormányokkal.

Elnapolták a Postabank könyvvizsgálóinak perét

Elnapolták a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumán csütörtökön a Postabank könyvvizsgálóinak perét. Az állam jogi képviselője a tanácsadókat szerződésen kívüli károkozás címén továbbra is vétkesnek tartja, míg az alperesek úgy vélik, hogy az állam keresete nem megalapozott.

Kihallgatják a Postabank két volt könyvvizsgálóját

Gyanúsítottként hallgatták ki a Postabank két egykori könyvvizsgálóját, köztük a Prudentia könyvvizsgáló cég munkatársát - tudta meg rendőrségi forrásból az [origo]. A tisztviselőket visszaéléssel gyanúsítják.

Meggyanúsítják a Postabank könyvvizsgálóit

Várhatóan kedden és szerdán hallgatják ki gyanúsítottként az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságán a Postabank 1994-1998 között volt könyvvizsgálóit, illetve a könyvvizsgálócégek felelős vezetőit - tudta meg a Népszabadság.

Visszaéléssel gyanúsítják a Postabank volt könyvvizsgálóit

Az ORFK kihallgatja azokat a könyvvizsgálókat, akik a Postabank 1994-1998 közötti könyvelését végezték. A tisztségviselőket bűnsegédként elkövetett visszaéléssel gyanúsítják. A pénzintézet konszolidációja 158 milliárd forintjába került az államnak.
Találatok: [9]  Oldalak:   1