language

Intézmények:

Demokratikus Koalíció (DK) highlight_off

Kulcsszavak:

foglalkoztatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

A NER legnagyobb túlélői XIII. – Élő Norbert

A Demokratikus Koalícióval (DK) e ciklusban már nem először fordult elő, hogy politikusa valamilyen pozícióhoz vagy kedvező lehetőséghez juthatott volna a NER által. Eörsi Mátyás DK-politikusnak azzal sikerült beverekednie magát a NER-túlélők díszes csapatába, hogy elfogadta az Orbán-kormány jelölését a Demokráciák Közössége főtitkári tisztségére. Most a párt Budapesti Koordinációs Tanácsának jelenlegi tagja, a DK 2018-as országos listáján is rajta lévő, korábban MSZP-s színekben parlamenti, majd önkormányzati képviselőként ténykedő Élő Norbert szerzett volna kedvező áron ingatlant a Fidesz-vezetésű XI. kerületi önkormányzattól. Hogy aztán az ezt feltáró cikk megjelenése után nem sokkal visszalépjen az üzlettől.

Czeglédy-ügy: Dobrev Klárát tanúként idézik

Napokon belül kézhez kapja idézését az Altus Portfólió Kft.-t vezető Dobrev Klára. Úgy tudjuk, Gyurcsány Ferenc feleségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai a jövő héten tanúként akarják meghallgatni, mivel az Altus több alkalommal is kölcsönt nyújtott a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt.-nek.

Őrizetben egy újabb gyanúsított Czeglédi Csaba ügyében

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult eljárásban. Az ügyészség indítványozta a bodajki iskolaszövetkezetet vezető férfi előzetes letartóztatását - írja az MTI.
Találatok: [4]  Oldalak:   1