language

Kulcsszavak:

diplomácia highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Közel 900 millió forintba került idáig a Türk Tanács budapesti képviselete

A Narancs.hu szerette volna megismerni az elhallgatott adatokat, hiszen közpénzről van szó: a Türk Tanács nem csak ingyen használhatja a magyar állam által 1,4 milliárd forintból megvásárolt Ybl-villát és egy budai, Medve utcai irodát, de a hazai képviselet minden fenntartási költségét, dolgozóinak bérét is az államkasszából fizetik. Közérdekű adatigénylést nyújtottunk be Szijjártó tárcájához, a minisztérium pedig augusztus 5-én el is küldte válaszait.

A politika vasmarka - A Dunaferr és az oroszok

Mészáros Lőrincet az acélgyártás is érdekli, a Dunaferr azonban egyelőre nem eladó. Az orosz tulajdonosok viszont aligha a pénzügyi mutatók miatt ragaszkodnak a vállalathoz. A politikai játszma több ezer embert érint Dunaújvárosban és a környékén.

Napelemem, elemelem!

Orbán Viktor török barátja százmilliárdokat öntene magyar projektekbe, de nem biztos, hogy ezzel az adófizetők járnak jól. Azt tervezi, egymaga annyi naperőművet épít, hogy az felér a Paksi Atomerőmű jelenlegi kapacitásának felével. Tiborcz István ebben is a segítségére lehet.

A Külügy elismerte: ők közvetítettek Pharaon és Tarsoly között

„A KKM-nek és a Befektetési Ügynökségnek nem volt feladata az ő további ellenőrzése.”

Így lehetne elkapni Pharaont és Orbánt

Hétfőn délelőtt összeül az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, és a zárt ülés egyik kiemelt témája a Pharaon-ügy lesz. A bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt előre jelezte, hogy véget akarnak vetni a ködösítésnek:

Akinek a pénzét három tenger mossa - Ghaith Pharaon esete a magyar pártokkal és a horvát partokkal

Orbán Viktor elismerte, hogy személyesen is találkozott a „professzorral”, az amerikai nagykövetség nyilvánosságra hozta az ellene kiadott Interpol-körözést, a Demokratikus Koalíció pedig az FBI-t is értesíti arról, hogy „a miniszterelnök családja Ghaith Pharaonnal üzletel”. Előző cikkünk megjelenése óta felpörögtek az események, de a történetnek nincs vége.

Egy éve vegzálja a kormány a civileket - Csak a gonoszság maradt

Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>