language

Személyek:

Dobrev Klára highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Dobrev Klára

Dobrev Klára (született Klara Petrova Dobreva, Szófia, 1972. február 2 –) apai ágon bolgár származású magyar közgazdász, jogász, Gyurcsány Ferenc felesége. A Demokratikus Koalíció politikusa, az Európai Parlament képviselője. 2023-ban a Forbes őt választotta a 4. legbefolyásosabb magyar nőnek a közéletben. A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, és Márki-Zay Péter ellenfele volt a 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztás 2. fordulójában. 2022-től a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának miniszterelnöke.

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Dobrev Klára: Lázár tudatosan hazudott

Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója szerint Lázár Jánosnak minden dokumentum a rendelkezésére áll, hogy az EMIR-rendszer (Egységes Monitoring- és Informatikai Rendszer) ügyében megvédje Magyarország érdekeit, de a Miniszterelnökséget vezető miniszter \"alantas politikai szándékból\" inkább \"sutba dob\" 18 milliárd forintot, és tudatosan hazudott.

A kormány lemond 18 milliárdról - Vajon miért?

A kormány új álláspontjával szemben nem tartja védhetetlennek az EMIR korábbi rendszerének kiépítésének ügyét Heil Péter. Már csak azért sem, mert az ezt megelőzően 9 vizsgálaton mindent rendben találtak.
Találatok: [2]  Oldalak:   1