language

Személyek:

Volner János highlight_off

Volner János

Volner János (Budapest, 1969. szeptember 28.) politikus, 2010-at követően a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, 2010-2016 között frakcióvezető helyettese, 2016-tól frakcióvezetője. 2012 után a párt alelnöke. 2018 októberében kilépett a Jobbikból, 2020 szeptemberében Volner Párt (később: HUXIT párt) néven pártot indított, melyet sokszor ér az a vád, hogy a kormánypártok stratégiai érdekei szerint politizál. Volner rendszeres szereplője a kormánymédia műsorainak. A Parlamentből 2022-ben kikerült, majd - az ehhez szükséges végzettség és nyelvismeret nélkül - a Külügyminisztérium szingapúri külgazdasági attaséjának nevezték ki.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Orbán Viktor utolsó mohikánja

A kormánymédia egy időben még a bokorba is lesifotóssal követte, ma már az egyik állandó vendége, ahol előszeretettel ekézi volt párttársait. Volt már rendőr, üzletember kínos adóügyekkel, elkötelezett gárdista, majd évekig jobbikos is kérdéses orosz egyetemi diplomával. Aztán mindenhonnan kiugrott, és legutóbb a kormánypártok épp az ő javaslatára szigorították tovább a választási törvényt. Magányos farkas, egy szélhámos, de annak sem elég jó, viszont mindig a talpára esik, és ha holnap egy másik ideológiát kell képviselnie, simán megteszi, mondják róla ismerői. Portré Volner Jánosról.

HOGY KERÜL EGY JOBBIKOS, EGY DK-S ÉS SCHMUCK ANDOR EGYÜTT A MALDÍV-SZIGETEKRE?

Talán közösen mentek nyaralni? Nem! Odarendelte őket Soros György? Ugyan már! A válasz ennél sokkal prózaibb. Mindenesetre Volner János Jobbik-alelnöknek nem sok oka lehetett panaszra, hiszen a Maldív Köztársaságban lezajlott választást megfigyelő delegáltak közt volt dr. Csáki Mariann is, akit a barátnőjeként emleget a kormánysajtó.

Rogán és Szijjártó képtelen megszabadulni milliós tartozásától

Több mint háromszáz millió forinttal tartoznak ismeretlen magánszemélyeknek az országgyűlési képviselők. Ezt onnan lehet tudni, hogy a megválasztott politikusok vagyonnyilatkozatában van egy rubrika, ahová a magánszemély felé fennálló adósságot kell feltüntetni.

Az Állami Számvevőszék tényekkel bizonyítja, hogy a Jobbik hazudik

Az Állami Számvevőszék számos nyilatkozatot bocsátott ki az elmúlt időszakban, amelyekben tételesen cáfolják meg Vona és Volner azon, az utóbbi hetekben rendszeressé vált hazugságait, miszerint az ÁSZ nem jogszerűen járt el a párt gazdálkodásának vizsgálata ügyében, és csak a Fidesz megbízását teljesíti.

Tagadott, fenyegetőzött, aztán inkább kijavította a vagyonnyilatkozatait Tasó László

Több millió forint állami támogatást és két telket is beírt régebbi vagyonnyilatkozataiba Tasó László államtitkár. Nem csapott nagy felhajtást a javítás körül, pedig nyáron még felháborodott, amikor megírtuk, hogy több nyilatkozata hibás. Másik tíz képviselő is rájött, hogy összesen 27 millió forintot elfelejtettek bevallani. Megnéztük, mennyire követik a szabályokat a hibás vagyonnyilatkozatokat beadó képviselők.

Ismert ellenzékiek és kormánypárti politikusok a brókerbotrány fővádlottjának híváslistáján

Prominens személyekkel, közéleti szereplőkkel, ismert kormánypárti és ellenzéki politikusokkal állt kapcsolatban a letartóztatása előtt a Buda-Cash Brókerház milliárdos csalással és sikkasztással vádolt alapítója, Pintér Zoltán – legalább is ez derül ki a brókerbotrány nyomozati irataiban megtalálható, a Buda-Cash-vezérhez köthető telefonok híváslistáiból. Közéjük tartozik például az offshore-botrányba belebukó volt szocialista kincstárnok, Boldvai László, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és az LMP egykori társelnöke, Schiffer András is. De Pintér kontaktjai között szerepel – nem annyira meglepő módon – a 90-es évek “sztárzsaruja”, Doszpot Péter, az Index korábbi tulajdonosa, a Fidesz egyik országgyűlési képviselője, a Quaestor-botrány fővádlottja, Tarsoly Csaba, valamint Volner János, a Jobbik frakcióvezetője is. Noha Welsz Tamás neve nincs rajta a Buda-Cash alapítójának híváslistáján, a nyomozati iratokból világosan kiderül, hogy ismerték egymást, és éppen Welsz halála napján foglaltak le a hatóságok Pintérre nézve terhelő dokumentumokat a gyanús körülmények között elhunyt vállalkozótól.

Sok képviselő kihagyta az állami támogatást a vagyonbevallásából

Az elmúlt öt évben több mint tizenöt képviselő hagyta ki a vagyonbevallásából részben vagy egészben az államtól kapott agrártámogatást, derítette ki a Direkt36. A képviselők annak ellenére tették ezt, hogy a vagyonnyilatkozati adatlapról egyértelműen kiderül, be kell vallaniuk az ilyen jellegű támogatásokat.

Így fizet a vezetők rokonainak a Jobbik

A nokiás doboztól a zéró toleranciáig

Számos ismert, az MSZP-hez, illetve a Demokratikus Koalíció egyes politikusaihoz köthető korrupciós ügyet idéztek fel a kormánypárti politikusok a Jobbik által kezdeményezett, a szocialisták és az LMP támogatását élvező tegnapi vitanapon az Országgyűlésben.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>