Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Személyek:
Éger István [X]
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Pert vesztett a kamara - Ki kell adnia az adatokat

Első fokon pert nyert az az orvos, akitől az orvosi kamara pénzt kért a gazdálkodását bemutató adatok átadásért. A bíróság szerint a kamarának ki kell adnia a Kunetz Zsombor által kért információkat egyebek mellett arról, hogy az elnökség tagjai milyen javadalmazásban részesültek és milyen egyéb béren kívüli juttatást kaptak 2010 óta. Azt is ki kell adni, hogy a köztestület gazdasági társulásainak alapításánál, illetve megvásárlásánál használtak-e fel tagi kölcsönt, és hogy milyen forrásból finanszírozzák a vállalkozások veszteségeit.

Lemondatnák Éger Istvánt

Lemondásra szólította fel a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét és valamennyi vezető tisztségviselőjét a köztestület tavaly februárban lemondott felügyelőbizottsága. Lapunknak Bánki Magdolna, a korábbi felügyelőbizottság elnöke azt mondta: az Állami Számvevőszék minap nyilvánosságra hozott jelentése az orvosi kamara gazdálkodásáról egyértelműen igazolja a felügyelőbizottság korábbi megállapításait.

Továbbra is Éger az Orvosi Kamara elnöke

Megerősítette tisztségében Éger Istvánt, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét a köztestület szombati küldöttközgyűlése.

Még a parkolási bírságot is az orvosi kamara fizette

Az adóhatóságnál tett bejelentést a Magyar Orvosi Kamara felügyelőbizottsága az aggályos és pazarlásra utaló pénzügyek miatt. Egy, az Index birtokába került hangfelvétel szerint az fb elnöke november végén csökkenő tagi szolgáltatásokról, emelkedő elnöki jutalmakról, milliós lelépési összegekről, kamarai pénzből kifizetett gyorshajtási és parkolási bírságokról, magas ügyvédi és hirdetésszervezői számlákról számolt be.
Találatok: [4]  Oldalak:   1
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI