language

Intézmények:

Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) highlight_off

Kulcsszavak:

idegenforgalom highlight_off

Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH)

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) a Magyarországon „egyházi státuszban” bejegyzett három zsidó szervezet (Mazsihisz, MAOIH, EMIH) egyike, 2004-ben alakult Köves Slomó vezetésével. 

Az EMIH munkájával kapcsolatos kritikaként legtöbbször a politikai szerepvállalás, és a polgári jobboldalhoz való látszólagos kötődés merül fel. 2010-et követően az EMIH jelentős összegű állami támogatásokat kapott. Az EMIH képviselői ezen vádakat rendszeresen visszautasítják, azzal érvelve, hogy már csak küldetéséből adódóan is mindenütt jelen kell hogy legyen, ahol a közösség érdekeit képviselni tudja, így semmilyen szalonképes politikai erőtől nem határolódnak el. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Milliárdokat vasalnának be az EMIH-en, de a kisegyház ügyesen lavírozik a végrehajtók világában

Zavaros végrehajtási ügyek vannak az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség körül: majdnem elárverezték a Baross utcai ingatlan egy részét, amit pár éve a kormánytól kaptak ajándékba. De nem csak az azeri rezsimig érő offshore cég követelőzik, a NAV is végrehajtást kért az egyik cégük ellen. Az EMIH-nek több milliárdos nagyságrendű hitele van, cégeinek többsége rosszul teljesít, a kóser húsfeldolgozó például megnyitása óta 1,2 milliárdos veszteséget termelt.

Házipénztárként használják az Eximbankot kormányközeli üzletemberek

A Fidesz rogánista köre mindent járó malmocskaként használja az állami Eximbankot, mintegy konkurenciát teremtve (a formálisan legalábbis) a nagy vetélytárs Lázár János alá rendelt MFB-nek. Az ismertebb hitelek: a most visszafizetett Vajna-féle tévévásárlási hozzájárulás, a Garancsi-féle Kopaszi-gát, a Mészáros-közelbe zsilipelő szállodalánc finanszírozása, és így tovább. Ezek mellett eddig kevesebbet vagy éppen semennyit sem emlegetett tételekre is bukkantunk: milliárdos hitelt kapott például a kormánybarát izraelita felekezet, a Köves Slomó-féle EMIH baromfifeldolgozója is, de hiteleznek repülésszimulálást, diósgyőri fantomkohót és L. Simon-közeli agrárbizniszt is. Repkednek a milliárdok a részben a nemzetközi tőkepiacról finanszírozott állami pénzintézetnél.
Találatok: [2]  Oldalak:   1