language

Lapok:

Intézmények:

Elios Innovatív Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Orbán: zavarják el, aki rám hivatkozik egy állami cégnél!

Orbán Viktor még korábban utasította a fejlesztési minisztert, hogy zavarják el az állami cégektől azokat, akik ott rá vagy családjára hivatkozva jelennek meg. A miniszterelnök ezt a parlamentben mondta kedden, az azonnali kérdések és válaszok órájában. A kormányfőt más témákban, az EU-s csatlakozási szerződésről és a halálbüntetésről is kérdezte az ellenzék.

Vácon is Tiborczék nyerték a közvilágítási tendert

Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cége fogja végezni Vác közvilágításának korszerűsítését is. Az alpolgármester az MTI-ben örvendezett, mennyit fog spórolni a város az új világításnak köszönhetően. Pénteken derült ki, hogy Gyálon is Orbán Ráchel férje vitte el a megbízást.

Orbán vejének cégénél nyomoznak

Nyomoznak Orbán Viktor vejének cégénél. A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatalosan ismeretlen tettes ellen nyomoz. Az LMP még tavaly tett feljelentést, mert szerintük a cég úgy nyert négy közbeszerzésen több mint egymilliárd forintos megbízást, hogy a pályázatok előkészítésében az Elios egyik tulajdonosa is részt vett.
Találatok: [3]  Oldalak:   1