language

Intézmények:

Elios Innovatív Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve

2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.

Hírösök és gazdagok – Közpénzszivattyú és sötét ügyek az épülő Matolcsy-egyetem körül

Kecskeméti történetünk a NER rokoni közpénzszivattyújának legszebb hazai példája. Kis lopás, nagy lenyúlás szépen egymásra épülve.

Ők működtetik a NER üzleti hátországát: bemutatjuk az oligarcha utánpótlás-válogatottat

42 éves, jogot végzett férfi – így fest a NER másodvonalbeli haszonélvezőinek átlagos pedigréje. Akad köztük ibizás party-arc éppúgy, mint második generációs kisvárosi ügyeskedő. Van, aki egykori strómanból emelkedett menedzserré, akad, aki megmaradt a strómanságnál, s olyan is van, akire jó eséllyel az OTP-vel konkuráló gigabank kialakítása vár. Ismerje meg alaposabban a B-kategóriás tenderarisztokratákat!

Tiborcz-ügyben is válságkommunikációs sorvezetőt kaptak a fideszes politikusok

Akárcsak a migrációellenes kormányzati propaganda ellenére szépen csendben befogadott 1300 menekült esete, úgy Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a botránya is roppant kínosan érintheti a Fideszt. Ugyanis ebben az ügyben is magas szintről kaptak központi utasítást a kormánypárt politikusai, hogyan kell kommunikálniuk – tudta meg a Magyar Nemzet. Míg a befogadott menekültek esetében a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs adott ki utasítást, a héten a frakcióvezető, Gulyás Gergely küldött iránymutatást.

Rablóhadjárat: pénzt parlagon Orbán kormányai nem hagynak

Nagyon nekibátorodott Orbán Viktor az első kormányzása óta. Akkor még kisebb trükkökkel emelt ki százmilliárdokat a költségvetésből, szinte szégyenlősen egyengette családja gazdagodását, és csupán néhány famulusával kivételezett. Ma nagyban űzi mindezt, és ha megnyeri a választásokat, utána aligha vállal önkéntes mértékletességet.

Így lopnak ők - Mutyikalendárium

Egymást érték a korrupció gyanús esetek, csodás kormányközeli gazdagodások, furcsa fejlesztések 2017-ben is. Összeállításunkban ezek közül válogattunk a teljesség igénye nélkül.

A főügyész vagy a nyomozóhatóság hazudik az egykori Tiborcz-céggel kapcsolatos hangfelvételről?

Nagyon fontos lehet a miniszterelnök veje által régebben tulajdonolt Elios Zrt közvilágítási EU-s tendereivel kapcsolatos ügyek elsimítása a NER-nek. Hadházy Ákos a héten hozta nyilvánosságra azt a hangfelvételt, mely bizonyítékként szolgálhatott volna a pályázatokkal kapcsolatos visszaélésre. Csakhogy az ügyet lezárták. A főügyészség és a nyomozóhatóság egymással ellentmondó állításokat tett az ügyben.

Díszpolgárok előnyben! - Olcsón kiárusított városi ingatlanok Jászberényben

Eladja legértékesebb ingatlanjait a jászberényi önkormányzat. Több vevő is Fidesz-közelinek mondott nagyvállalkozó.

Homályban maradhat, kik trükköznek az EU-pénzekkel

Csak tavaly nyolc gyanús ügyet talált Magyarországon az Európai Csalás Elleni Hivatal, vagyis az OLAF. Hatnál a kormány is elismerte, hogy valami nem stimmelt az EU-s pénzek felhasználásánál. Az uniós hivatal azonban soha nem közöl konkrétumokat, az állam pedig nem töri magát, hogy elárulja, kik hogyan éltek vissza az uniós pénzekkel. Nem csoda: a Közgép, az Elios és a Belváros is érintett lehet OLAF-vizsgálatban.

Kívül tágasabb - A Tiborcz-cég néhol már a Fidesznek is kínos?

Van, ahol már a Fidesznek is ciki az Elios, Orbán Viktor vejének a cége, és akad, ahol Tiborcz Istvánék nem bírták elviselni a vereséget. Itthon leheletnyit megtorpanni látszik a nagy LED-biznisz, ám a vej próbálkozhat Brazíliában is.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>