language

L. Simon László

L. Simon László (Székesfehérvár, 1972. március 28. –) József Attila-díjas magyar író, költő, szerkesztő, vállalkozó, politikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára. 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. L. Simon László Agárdon akik. 2016. június 30-án Lázár János kancelláriaminiszter bejelentette, hogy meneszti L. Simon Lászlót. 2017. január 26-tól a Figyelő háromtagú szerkesztőbizottságának a tagja.

 

2013. október 21-től a Várbazár felújításáért, a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért és a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatokért felelős kormánybiztos. 2014-ben ő nyújtotta be az RTL Klub-ot kedvezőtlenül érintő reklámadóról szóló törvényt.

 

Családi vállalkozása a Simon és Simon Kft., mely jellemzően borászattal és panzió működtetésével foglalkozik. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft. szerezte meg a Simon és Simon Kft. többségi tulajdonát. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft-ben L. Simon Lászlónak és feleségének, Vass Eszternek 24-24% tulajdonrésze volt. (Szöveg, kép: Wikipédia)

 

L. Simon kapcsolati hálója az aHálón

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Orbán Viktor másodszor is visszadobta a múzeumi kisgömböc tervét

Újító gondolatok helyett központosítás – így összegezhető L. Simon Lászlónak a Nemzeti Múzeum vezetésére beadott pályázata, amelynek tanúsága szerint főleg a harmincas évek újraértékelése vonzza.

L. Simon László gigamúzeumot épít – Kiszervezik a Seuso-kincset is?

Elsősorban saját politikai túléléséről szól L. Simon múzeum-összevonási biztosi kinevezése, de felsejlik mögötte a Fidesz választási vereség utáni átmentési kísérlete is.

Hol nyíltan, hol lopakodva gyarmatosítja az oktatást és a kultúrát a Fidesz

Amit tud, visz a kormánypárt, most éppen a POSZT-ot cseni el Pécstől. De nem csak az ellenzéki településeket bünteti. A már több százmilliárd forintra rúgó vásárlások, beruházások, kiszervezések, "megmentések" adandó esetben a hatalomátmentést is szolgálhatják.

Máris kirobbant a tao-háború, Tarlós épp egy államtitkárral csörtézik

Javában egyeztet az EMMI a „színházi tao” átalakításáról, de csak szűk körben. Minden jel arra mutat, hogy központosítják a pénzosztást – a főpolgármester pedig sorompóba állt a budapesti előadóművészeti szervezetek miatt.

63 milliárd forint támogatást osztott ki az EMMI, a kulturális folyóiratok hoppon maradtak

63 milliárd forint támogatást osztott ki április 15-ig az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az igazgatási területéhez tartozó különböző szervezeteknek. Ugyanakkor nagyjából 300 milliót kivontak a magyar kulturális folyóiratok idei támogatásából – ez az összeg pedig a fele annak, amennyivel Matolcsy jegybankelnök alapítványai támogatták Matolcsy jegybankelnök unokatestvérének médiavállalkozását. Közben átszervezték a támogatásokról döntő Nemzeti Kulturális Alapot, így a szakmai szervezetek kisebbségbe kerültek. És már meg is vannak az új feltételrendszer első áldozatai: az eddig évi 11 millió támogatásból élő Revizornak például, úgy tűnik, vége van.

Óriási blama lett a közpénznyelő matricagyűjtő játék

Összesen 180 millió forintot adott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) egy iskolásoknak kitalált matricagyűjtő programra és egy ahhoz kapcsolódó, múzeumokat népszerűsítő könyvre.

Pályáznia sem kell ahhoz, hogy nyerjen

Újabb 14,5 milliós megbízásra bukkantunk, amelyet közvetve a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) kapott az alap feletti rendelkezési jogot gyakorló minisztérium államtitkárának az élettársa.
Találatok: [7]  Oldalak:   1