language

Kulcsszavak:

engedély highlight_off
pályázat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [34]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Kurier-jelentés: Osztrák cégek ellen is megy a kiszorítósdi Magyarországon

A kárvallottak szerint az Orbán-kormány mindent módszeresen csinál, semmit sem bíz a véletlenre. Az osztrák Európa-miniszter szerint az önkény egészen nagy holdingokat is sújt.

Schadl György az rtl.hu-nak: Nem befolyásoltam végrehajtók ellen indított vizsgálatokat

Már többeket meghallgattak abban a nyomozásban, amelyet azért indítottak, hogy kiderüljön: pártatlanok voltak-e azok az ellenőrzések és fegyelmi eljárások, amelyekkel a végrehajtói irodák működését vizsgálták – tudta meg az rtl.hu.

Az Orbán-rendszer csúcsvállalatának titkai

2021 közepén egy szokatlan találkozó helyszíne volt a londoni magyar nagykövetség halványsárga épülete, amely a brit főváros egyik előkelő negyedében, a Buckingham-palotától mintegy negyedórányi sétára található. A 4iG magyar informatikai cég már hónapok óta próbálkozott az Invitech nevű magyarországi távközlési vállalat felvásárlásával, de az egyeztetések elakadtak. Az Invitech tulajdonosainak – egy főként kínai állami pénzből működő befektetési alapnak – a képviselői jóval magasabb árat kértek a cégért, mint amennyit a 4iG ajánlott. Ráadásul az sem volt egyértelmű, hogy az akkor még kisebb piaci szereplőnek számító és komoly távközlési tapasztalattal nem rendelkező magyar cég képes lesz-e előteremteni a mintegy százmilliárd forintos vételárat.

„Aki nem hajlik, az törik”

Az ügyészségi nyomozóknak tett vallomásai több másik vallomással együtt a Telex birtokába jutottak, a Schadl-ügyről írott első, a minisztériumi dolgozókról szóló rész után ebben a cikkben a végrehajtók és végrehajtó-helyettesek szemszögéből mutatjuk be a Schadl György és Völner Pál által működtetett korrupt rendszert. A neveket, helyszíneket nem tesszük beazonosíthatóvá, mert a rendszer működésének megértéséhez nem szükségesek.

„Gyerekek, mutatom, mi lesz” – minisztériumi dolgozók arról, milyen megalázóan ment a Völner–Schadl-korrupció

A Telex birtokába jutott néhány tanúvallomás a Völner–Schadl-ügyben. Az igazságügyi tárca különböző szinteken dolgozó munkatársai mesélik el részletesen, mit láttak a végrehajtói pályázatok megbundázásából, hogyan kezelték őket ezekben az eljárásokban. Felbukkan néhány fideszes képviselő neve is egy-egy jelölt „támogatójaként”.

„Szóbeli” engedéllyel épült aszfaltos út a fideszes képviselő balatonlellei nyaralójához

A Witzmann Mihály nyaralójához vezető önkormányzati út leaszfaltozását a képviselő felesége fizette, de annak nem találtuk nyomát, hogy a hivatalos engedélyezési utat végigjárták volna.

A kormány bukása esetén is Orbán-hű ember felügyelheti a végrehajtókéhoz hasonló "aranybányákat"

A NER-elit tervez a 2022 utáni időszakra, továbbra is rajta tartaná a kezét a pénzcsapokon – akár kormányon marad, akár nem. Egyebek közt erről is szólnak a Schadl-ügy nyomozati anyagai.

Fertő tavi beruházás: 25 milliót kérnek a Greenpeace-től, hogy egyáltalán megvizsgálják a beadványukat

Bár mint arról mi is beszámoltunk, december első felében visszavonta a gyorsított eljárásban a Fertő tavi beruházásokra kiírt tendert a beruházó állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN), december 24-én újra megjelent az uniós közbeszerzési közlönyben. Ahogy arra a Greenpeace felhívta a figyelmet, az új tenderkiírás szövegét csak annyiban módosították, hogy kivették belőle azt az indoklást, hogy azért kell sietni az építkezéssel, hogy az élővilág ne tudja visszafoglalni az élőhelyet.

Késve, drágán és hanyagul: a pályázati vécé esete Balatonszemesen

Idén júniustól, szezonkezdettől kellett volna üzemelnie a balatonszemesi Hullám utcai szabadstrandon „két szabadstrandi, szezonális mellékhelyiségnek, amely a családbarát és a mozgássérült igényeket is kielégíti, és amelynek tervezése a csatolt elvárások figyelembevételével a strand méretéhez és a rendelkezésre álló költségkerethez igazítva történt”. Nem sikerült az időpontot tartani, de a minőséggel és az árral is vannak problémák.

A Rádió 1 volt budapesti frekvenciája 10+7 évre kormányközelben landolt

E heti ülésén eredményt hirdetett az NMHH Médiatanácsa a Budapest FM 96,4 MHz 10+7 éves hasznosítására irányuló, egyetlen pályázó részvételével zajló „versenyben”. A győztes egy kormányközeli pályázó, az LBK Base Kft. lett – írta meg a Media 1.
Találatok: [34]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>