language

Kulcsszavak:

engedély highlight_off

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

Tavaly 90, idén 80 százalékos kedvezményt kap Rogán barátjának cége a Belvárosban

Idén is jelentős kedvezménnyel rendezheti meg az V. kerületi fideszes polgármester döntése alapján a Fideszhez köthető AVB Kft. a két belvárosi karácsonyi vásárt. A kedvezmény mértéke különösen szembetűnő, ha összehasonlítjuk, mennyit kér a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy sokkal kisebb léptékű, hasonló rendezvényért. Cikkünk frissült az önkormányzat közleményével.

Az Orbán-rendszer csúcsvállalatának titkai

2021 közepén egy szokatlan találkozó helyszíne volt a londoni magyar nagykövetség halványsárga épülete, amely a brit főváros egyik előkelő negyedében, a Buckingham-palotától mintegy negyedórányi sétára található. A 4iG magyar informatikai cég már hónapok óta próbálkozott az Invitech nevű magyarországi távközlési vállalat felvásárlásával, de az egyeztetések elakadtak. Az Invitech tulajdonosainak – egy főként kínai állami pénzből működő befektetési alapnak – a képviselői jóval magasabb árat kértek a cégért, mint amennyit a 4iG ajánlott. Ráadásul az sem volt egyértelmű, hogy az akkor még kisebb piaci szereplőnek számító és komoly távközlési tapasztalattal nem rendelkező magyar cég képes lesz-e előteremteni a mintegy százmilliárd forintos vételárat.

Völner és Schadl dolgát igencsak megnehezítheti, hogy 22-ből 10 vádlott már beismerte a bűnösségét

Egy kisebb nyári kihagyás után kedden folytatódik az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügye, amiben a két főszereplő a végrehajtói kar egykori elnöke, Schadl György és a fideszes volt igazságügyi miniszterhelyettes és államtitkár, Völner Pál. A bíróság júniusban tanúkihallgatásokkal ment el szünetre, és most ott folytatják, ahol abbahagyták. Őszre várható például több egykori vagy jelenlegi államtitkár és a volt paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János meghallgatása is.

A Kádár- és a Castro-villára is lecsaptak Balatonaligán a kiváltságosok

Sokmilliárdnyi közpénzzel támogatta, majd kiemeltté minősítette a kormány a balatoni Aligaliget-projektet, ám az – akárcsak az előd pártüdülő a Kádár-korban – a kivételezetteket szolgálná.

A kormány bukása esetén is Orbán-hű ember felügyelheti a végrehajtókéhoz hasonló "aranybányákat"

A NER-elit tervez a 2022 utáni időszakra, továbbra is rajta tartaná a kezét a pénzcsapokon – akár kormányon marad, akár nem. Egyebek közt erről is szólnak a Schadl-ügy nyomozati anyagai.

Államtitkárt fizetett le, sok 100 milliós hálózatot működtetett, azon borult ki, amikor levetették a kék villogót

A nyomozati iratok alapján Schadl Györgynek van egy nagypályás profilja, államtitkárnak ad kenőpénzt a minisztérium bejáratánál, egyetemi vizsgákat intéz el könnyedén politikusokhoz közel álló embereknek, és pofátlan sápot húz le végrehajtókról. De van egy kispályás énje is, ami például ragaszkodik ahhoz, hogy neki legyen kék villogója, amivel a buszsávban is közlekedhet, amikor pedig ezt elveszik tőle, minden követ megmozgat, hogy visszaszerezze.

Hemzsegtek a szabálytalanságok Rogánék letelepedési kötvényprogramjában, büntetőügy lehet

Több esetben is szabálytalan volt a letelepedési kötvényüzletben részt vevő vállalkozások engedélyezési eljárása, amely – azonkívül, hogy bűncselekmény gyanúját veti fel – komoly nemzetbiztonsági kockázatot is jelent Magyarország számára, derült ki a birtokunkba jutott dokumentumokból. Az Orbán-kormány közel 20 ezer külföldinek adott ezen a programon keresztül 2013 és 2017 között letelepedési és tartózkodási engedélyt, vagyis nem mindegy, hogy mi alapján választották ki azt a nyolc céget, amellyel a külföldi ügyfelek szerződtek, és amelyek lejegyezték a magyar állampapírokat.

Gyorskölcsön Grúziából

A rövid futamidejű és kis összegű gyorskölcsönök szegmensébe szeretne belépni a hamarosan induló MikroCredit Zrt. A cég mögött grúz üzleti körök sejlenek fel. Rogán Antal és Habony Árpád barátaira gondol? Nem téved!

A Rogánt és Habonyt reptetők cége veszi át a budaörsi repülőteret

Több évtized után a Magyar Repülő Szövetség csütörtökön kivonul a budaörsi reptérről, az üzemeltetést pedig az a cég veszi át, amely ugyanazok tulajdonában van, mint a Rogánék helikopteres útját is intéző Fly-Coop – tudta meg a hvg.hu. Egyesek szerint bejött a papírforma azzal, hogy pályázat nélkül kerül a Habonyt is reptető családi cégcsoporthoz az ország második legnagyobb reptere. Az állami vagyonkezelő szerint viszont mindez csak átmeneti, a végleges üzemeltetésre pályázatot fognak kiírni.

Bírságolt cégcsoportra szabták Rogánék a nemzeti fogyasztói csoportokat

A Nemzeti Otthonteremtési Közösségek, azaz a nok koncepciója ugyanis lényegében egy új építésű lakásra szabott fogyasztói csoport. A csütörtökön elfogadott törvény szerint legalább 120 tagú, felülről zárt csoportokról van szó, előre meghatározott árú (10-40 milliós) lakás után kell havonta fizetni a részletet, a csoport előre meghatározott, 10-15 éves élettartama alatt. --- Maradt tehát két cég ezek közül, amelyik megfelel a törvény feltételeinek, de azok is egy cégcsoportba tartoznak. Konkrétan a Carion csoportról van szó, annak központi cége ugyanis még a kilencvenes évek végén megvette a Poligrupo nevű versenytársát is.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>