language

Intézmények:

Érd Város Önkormányzata highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [47]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Elmarasztalták Mészáros Lőrinc gyermekeinek cégét az illegálisan épített “fehér út” ügyében

A leggazdagabb magyar gyermekeinek cége alvállalkozójára, valamint az érdi volt és Sóskút jelenlegi polgármesterére próbálja hárítani a felelősséget a két település között lezajlott illegális útépítés miatt. A kormányhivatal azonban a Fejér B.Á.L. Zrt.-t is arra kötelezte, hogy 90 napon belül állítsa helyre az eredeti állapotot az Érd és Sóskút között létrehozott út nyomvonalán. Közben a zajló rendőrségi nyomozás keretében környezetvédelmi és hulladékgazdálkodás szakértőket vontak be a körülmények tisztázására.

42 százalékos profitrátát ért el a volt fideszes alpolgármesterhez kötődő építőcég Érden

Beperli Érd ellenzéki polgármestere azt a helyi vállalkozást, amely kartellgyanús körülmények között nyert el egy közel 280 millió forintos óvodapítési beruházást a Pest megyei városban 2017-ben. Ez a cég – az óvodaépítési ügyekben jelentős befolyással rendelkező volt fideszes alpolgármesterhez, Bács Istvánhoz rokonsági szálakkal kötődő General-Invest Bau Kft. – az elmúlt években a térség beszerzésein 1,8 milliárd forint értékben nyert el közpénzes építési megbízásokat. 2019-ben a 14 főt alkalmazó cég tulajdonosa 1,7 milliárdos árbevétel mellett 700 milliós adózott nyereség után 100 millió forint osztalékot vágott zsebre. Ez 42 százalékos árbevétel-arányos profitrátát jelent, amely háromszorosa a NER közbeszerzési zászlóshajójának tekintett Duna Aszfalt profitrátájának és tízszerese a közönséges, “nem közeli” építőipari cégekének.

Az érdi sportcég sok száz milliós reklámszerződései miatt nyomoz a rendőrség

Harmincötmillió forintot fizetett az érdi önkormányzat a saját tulajdonában álló sportcégnek, amiért az Érdi Aréna a nevében használta az “Érd” nevet. Az évek során több száz millió forint érkezett a szinte teljesen átláthatatlanul működő Érdi Sport Kft. számlájára reklámszolgáltatás címén az önkormányzattól. A rendőrség csalás miatt nyomoz, így immár három feljelentés alapján legalább két büntetőeljárás folyik az érdi botránycég zűrzavaros szerződési ügyei miatt.

Az érdi közgyűlés egyetlen tollvonással lenullázta a volt fideszes polgármester nejének magáncégét

Érden újabb front nyílt a lassan két éve tartó közéleti sportháborúban: egy új, köztulajdonú úszócég megalapításával a közgyűlés lezárta a T. Mészáros András feleségének nonprofit vállalkozását tápláló közpénzcsatornákat. Egy 2019. elején kötött szerződés révén az akkor hivatalban lévő fideszes városvezető önkormányzatának egyik cége évi több tízmillió forintot pumpált a feleség, Berczi Zita cégébe. A szerződő felek a szerződés minden szavát – különös tekintettel a megbízási díj összegére – üzleti titoknak minősítették.

Kétmilliós közbeszerzési bírságot és egy baljós uniós jelentést kapott Érd

A kétmilliós közbeszerzési bírság kiszabása után uniós ellenőrök nagyjából ötvenmillió forintos büntetést helyeztek kilátásba az egyik érdi óvoda-beruházás gyanús lebonyolítása miatt. A Fácán utcai közbeszerzés az előző, fideszes városvezetés sara, az új polgármester mégis jogorvoslatot kért a bíróságtól.

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak Érd és térsége zűrös csatornaberuházása miatt

A csatornázási beruházás befejezése után megmaradt, aztán nyomtalanul eltűnt 700 millió forintnyi lakossági pénz sorsát kutatja néhány diósdi civil. A rendőrség megkezdte a nyomozást azokban a csatornapénz-ügyekben, amelyek Érd térségében az önkormányzati választási kampány fontos témáivá váltak.

Így vette be Érdet Mészáros Lőrinc és családja

Megnéztük, mi valósult meg eddig a Modern Városok Programból Érden. Meglepődve tapasztaltuk, hogy átlagosan ötből három beruházáson Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. gazdagodott. Érden is a tervezettnek sokszorosa a Modern Városok Program költsége, de legalább már nőttek ki épületek a földből. Viszont az is látszik, hogy az építkezéseken a kormányhoz közel álló vállalkozók cégei híztak.

Egymilliárdért nyert közbeszerzéseket az alpolgármester-közeli cég Érden

Nyolc év alatt tizenhat közbeszerzési eljárásban összesen több mint egymilliárd forint értékben nyert közbeszerzési pályázatokat Érden az a cég, amelytől 2011-ben lakást vásárolt a későbbi fideszes alpolgármester. A General-Invest Bau Kft. egyik tulajdonosa 2015-től vált hivatalosan az érdi politikus rokonságának tagjává: a vállalkozó fivére elvette a fideszes Bács István testvérét. Bács alpolgármester vagyonnyilatkozatában is talált az Átlátszó pár furcsaságot.

Elmeszelte az NVB az érdi polgármestert a Fidesz-kampány miatt

T. Mészáros András, Érd polgármestere az EP-választás előtti napokban 2709 érdi első szavazónak küldött ki olyan levelet, amelyben a Fidesz-KDNP-t támogatására szólította fel a fiatalokat. A levelet „Érd Megyei Jogú Város Polgármestere” fejléces papírra nyomtatták, szerepelt rajta T. Mészáros polgármesteri aláírása, a borítékon pedig Érdet tüntették fel feladóként.
Találatok: [47]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>