language

Kulcsszavak:

erőmű highlight_off
pályázat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Süli János a bíróságon: Mindenképp emlékeznék rá, ha Schadllal ebédeltem volna

A Schadl-Völner-ügy nem csak végrehajtók kinevezéseiről és állítólagos kenőpénzekről szól, vannak mellékszálai is. Az egyik ilyen a paksi ügylet, ezt kezdte el tárgyalni kedden a bíróság, és most csütörtökön is ezt folytatja, tanúkihallgatásokkal. A vád szerint a volt igazságügyi miniszterhelyettes és fideszes államtitkár, Völner Pál vállalta, hogy a végrehajtói kar volt elnökének, Schadl Györgynek az egyik cégére az Innovációs és Technológiai Minisztériummal kiírat egy milliárdos pályázatot, és ezt elnyerve szép pénzhez juttatják a vállalkozást. A cég papíron vízüzemű motorral kísérletezett, amit a tervek szerint a paksi atomerőműhöz használhattak volna.

Lenyúlás lett a „nemzetépítés”, Orbán Viktor környezete csillagászati méretű vagyont harácsolt össze

Trafikmutyi, Elios-modell, Microsoft-ügy, lélegeztetőgép-beszerzés, Orbán Viktor környezetének csillagászati mértékű gazdagodása – csak pár példa arra, miként tette a NER szinte nemzetgazdasági méretűvé a korrupciót. A hatóságokon legfeljebb az óvatlan kis halak akadnak fenn.

Orbán és Erdogan barátja lehet nálunk a napenergia királya, de Mészárosra is jut fény

Akárkinek nem jut az állami-uniós támogatásokkal teleszórt magyarországi napenergia-bizniszből. A nagypályások közt ott vannak a kínaiak is, de a kormányzati hátszél – a hazai oligarchákon kívül – leginkább a törököknek kedvez. Finanszírozás van bőven, állami és uniós források, támogatott hitelek; a pénzért szinte csak le kell hajolni. A napenergia-piacon valamiféle fatális véletlen folytán épp a Fidesznek kedves üzletemberek és befektetők nyomulnak, a paksi erőművet leváltó két új blokkot pedig az orosz Roszatom építi. A kormány nem folytatott érdemi szakmai és társadalmi vitát a tervezett mixről, sőt a preferált forgatókönyv alapos indoklásával is adós.

Exkluzív: Tiborcz-társak kapták az első klímavédelmi milliárdokat

Napelempark-telepítésben a legnagyobb energetikai mogulok nyomába eredt egy érdekcsoport, amelyet szikével sem igen lehet leválasztani a miniszterelnök vejéről. Az állam látványosan „túlszereti” ezeket a Tiborcz-partnereket: a Válasz Online összesítése szerint eddig 5,6 milliárd forintnyi közpénz indult meg feléjük – ingyenes kölcsön és tőkeinjekció formájában –, így máris be tudták venni magukat Gyüre, Herend, Mezőberény, Keszü és Siklós településekre. A klímavédelem áldásaiból persze más kormányközeliek is részesülnek; olyannyira, hogy a naperőmű lehet az új dohánybolt.

Hajnalban ütött rajta a GVH a miskolci kukakirályon, aki így is százmilliókat kaszál

Hercsik István Észak-Magyarország egyik legbefolyásosabb üzletembere, a hulladékbiznisz Mészáros Lőrinceként is emlegetik. Cégei rendre viszik a nagyértékű közbeszerzéseket, kapcsolatba hozták az Orbán-család cégével, a Nehéz Kő Kft.-vel és milliárdos uniós támogatásokból, eddig zavartalanul építhette birodalmát. A közpénzes favorit azonban most kutyaszorítóba került.

Napelemem, elemelem!

Orbán Viktor török barátja százmilliárdokat öntene magyar projektekbe, de nem biztos, hogy ezzel az adófizetők járnak jól. Azt tervezi, egymaga annyi naperőművet épít, hogy az felér a Paksi Atomerőmű jelenlegi kapacitásának felével. Tiborcz István ebben is a segítségére lehet.
Találatok: [6]  Oldalak:   1