language

Akták:

Paks II highlight_off

Paks II

Paks II

Magyarország és Oroszország 2014 januárjában nagy port kavaró megállapodást írt alá a paksi atomerőmű bővítéséről. A 12,5 milliárdos szerződést, amely szerint 2014 és 2025 között az orosz állam 10 milliárd eurós hitelkeretet biztosít Magyarország számára a beruházáshoz, az országgyűlés utólag, 2014 februárjában, a megállapodás részleteinek ismerete nélkül fogadta el. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Energiaklub a szerződés háttéranyagainak megismerésére vonatkozó közérdekű adatigénylését azzal utasította el, hogy a kért adatok az orosz-magyar megállapodás előkészítését szolgálták, ezért titkosak. 2015 márciusában az Országgyűlés meg is szavazta azt a törvényjavaslatot, ami 30 évre titkosítaná a paksi bővítés szerződéseit. Az Alkotmánybíróság 2021-ben, hat évvel a törvény megszavazása után mondta ki, hogy a titkosítás nem alaptörvény-ellenes. Korábban azonban a titokfelügyeleti eljárás megállapította, hogy a mindenre kiterjedő titkosítás nem indokolt, valószínűsíthetően ezért ígérte 2017 tavaszán a kormány a titkosítás enyhítését –  ugyanaz év őszén végül a Közérdekvédelmi Központ hozta nyilvánosságra a beruházás előkészítése során kötött szerződéseket.  

Az Európai Bizottság jelezte, hogy Brüsszel közbeszerzési szempontból vizsgálja az üzletet, mivel a magyar állam tender kiírása nélkül ítélte oda a kivetelezés jogát az orosz állam atomenergatikai iparát irányító Roszatom óriásvállalatnak. 2017. elején az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy állami támogatást kapjon a paksi atomerőmű bővítése.

Bár a létesítési engedélyt csak 2022 nyarán kapta meg a beruházás, a kormányközeli körök már bőven profitálhattak belőle. Mészáros Lőrinc családi érdekeltségei – a Mészáros és Mészáros Kft, illetve a Fejér B.Á.L. Zrt – mellett a West Hungária Bau, a Szíjj László-féle Duna Aszfalt Zrt, a 4iG és a New Land Media is sikeresen szerepelt a Paks II. Zrt. tenderein.

A beruházás várható befejezése folyamatos csúszásban van – a kormány 2014-ben 2023-as átadást ígért, azóta már egyre valószínűbb, hogy 2030 előtt nem készülnek el az új atomblokkok. A Népszava számításai szerint a szerződés szerinti 4500 milliárd forinthoz 2032-től további 1787 milliárd adódna Paks I. leszerelési költségei miatt. 


A PAKS-II Zrt. szerződései, amit a Közérdekvédelmi Központ hozott nyilvánosságra (2017.09.13)

A Roszatom paksi szerződései (Direkt36)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [424]  Oldalak:   <<  <  29 30 31 32 33 34 35 36 37 38   >  >>

Triplán jogsértő az atomtörvény-módosítás

A Népszabadság információi szerint jogi kifogások sorozatát fogalmazta meg az adatvédelmi hatóság vezetője a parlament előtt lévő atomtörvény-módosítással kapcsolatban. Amennyiben a mindent titkosító jogszabályt elfogadják, hazai és nemzetközi eljárások sora indulhat el a jogsértő szabályozás miatt.

Paks 2: „ez nagy valószínűséggel soha nem fog nyilvánosságra kerülni”

2018-ban kezdik el építeni a paksi atomerőmű új blokkjait - ezt is tartalmazzák a kedden megkötött szerződések. A dokumentumokat nem hozzák nyilvánosságra. Ezt azonban az LMP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt sem tudja elfogadni és a szerződések nyilvánosságát követelik. Az MSZP szerint a szerződések törvénytelenek, a DK pedig biztos benne, hogy ismét a miniszterelnök körüli cégek járnak jól a beruházással. A szerződésekről a nemzetközi lapok is beszámoltak.

12,5 milliárdba euróba fáj majd Paks 2

Aláírták a Pakson létesítendő két új, egyenként 1200 megawatt teljesítményű atomerőművi blokkra vonatkozó három megvalósítási megállapodást. A szerződések az új blokkok tervezési, beszerzési és kivitelezési paramétereit, az üzemeltetési és karbantartási támogatással kapcsolatos feltételeket, valamint az üzemanyag-ellátás és a kiégett fűtőelemek kezelésének és tárolásának részleteit rögzítik.A teljes beruházás 12,5 milliárdba biztosan belefér a kormánybiztos szerint, aminek 40 százalékáért magyar cégek pályázhatnak.

Az oroszoknak még csak izzadniuk sem kellett Paksért

Új eljárás indulhat a magyar kormány ellen az Európai Bizottság előtt a paksi bővítés ügyében, miután Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője versenyjogi panaszt tett a testületnél. A beadvány lényege, hogy Magyarország megsértette az uniós versenyszabályokat, amikor tender nélkül adta az orosz Roszatomnak a beruházást.
Találatok: [424]  Oldalak:   <<  <  29 30 31 32 33 34 35 36 37 38   >  >>