language

Intézmények:

Esztergom Város Önkormányzata highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Meggyes Tamás: Nem fűződik bűncselekmény a nevemhez

Meggyes Tamás szerint semmilyen jogsértés nem történt a korábbi esztergomi városvezetők életbiztosítási szerződésével kapcsolatban, és az ügy etikailag sem kifogásolható. A város korábbi fideszes polgármestere, jelenlegi országgyűlési képviselő hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy a nevéhez semmilyen bűncselekmény nem kapcsolódik.

Meggyes Tamást hűtlen kezeléssel gyanúsítják

Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával összefüggésben.

Összeférhetetlenség miatt mondatná le mandátumáról Meggyes Tamást az LMP

Több mint négymillió forint képviselői fizetést vett fel jogosulatlanul a volt esztergomi polgármester az LMP szerint. A párt azt állítja: Meggyes Tamás felügyelő bizottsági tagságot lát el egy önkormányzati cégnél, ami a törvény szerint összeférhetetlen a parlamenti képviselői munkával.

Az esztergomi polgármester szerint egymilliárd hiányzik az adósságrendezéshez

Tétényi Éva szerint a béreken túl szeptember 30-ig egymilliárd forintot kellene kifizetnie az esztergomi önkormányzatnak. A képviselők többségét adó Fidesz-frakció most 120 millió forint átcsoportosítását szavazta meg.

Megszűnt az újszülöttek pénzének elköltése miatt indult nyomozás Esztergomban

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, amikor az esztergomi önkormányzat felhasználta a városban született gyermekek támogatására létrehozott Szent Miklós Alap pénzeit. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy az alap egy olyan megtakarítási forma volt, amelynek a pénzeit az önkormányzat felhasználhatta a működési gondok enyhítésére.

Nagyobb jogkört adna Budai Gyula elszámoltatási biztos kezébe az LMP

Az esztergomi korrupciógyanús ügyek miatt Schiffer András nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben felszólította, hogy kormánya "ne mérjen kettős mércével". Az LMP nagyobb jogkört adna Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos kezébe azzal, hogy az önkormányzatok működésének vizsgálatára is lehetőséget biztosítana számára.

A korrupció és a sült demagógia volt a téma a parlamentben

Kósa Lajos a korrupció pártjának nevezte az MSZP-t, Schiffer András pedig arról érdeklődött napirend előtt, hogy ki számoltatja el az elszámoltató fideszeseket.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>