language

Személyek:

Fapál László highlight_off
Zámbori Mihály highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Fapálék rendszeresen fiktív cégeket hívtak versenybe

Versenyt korlátozó megállapodás gyanúja miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a MÁV egyik leányvállalatának, a MÁV Ingatlankezelő Kft.-nek a közbeszerzési eljárásai kapcsán – tudtuk meg a BRFK sajtóosztályán.

Fapál, a „főnök” és „Misi” gyanús milliói

Jogi tanácsadás címén 23,5 millió forintot keresett a Honvédelmi Minisztériumban 2006 júliusa és 2010 májusa között Fapál László, aki 2004 és 2006 között a tárca közigazgatási államtitkára volt – tudta meg a Magyar Hírlap.

Új Fapál- és Zámbori-ügyletek

Spaller Endre (KDNP), a MÁV Zrt. gazdasági helyzetét vizsgáló parlamenti bizottság tagja szerint fiktív cégek is indultak a MÁV-tendereken 2007 és 2009 között. Érintett az ügyben a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, Fapál László és Juhász Ferenc (MSZP) egykori honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, Zámbori Mihály.

KDNP: fiktív cégek is indultak korábbi MÁV-tendereken

Az Országgyűlés MÁV-vizsgálóbizottságának KDNP-s tagja kifejtette: Zámbori Mihály és Fapál László egy MÁV-leányvállalat vezetésében is érdekelt volt 2007 második fele és 2009 eleje között, és tevékenységük idején szabálytalanságok sora történt.

Fiktív cégekkel jutottak milliárdokhoz Fapálék + Hang

Fiktív cégek is indultak MÁV-tendereken 2007 második fele és 2009 eleje között, az ügyben érintett a HM-botrányból megismert Zámbori Mihály és Fapál László is – mondta a kereszténydemokrata Spaller Endre pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Ötven százalék volt Fapál része?

A Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, Fapál László ötven százalékot kért a honvédségi visszaosztási pénzből – vallotta Oláh János dandártábornok a katonai ügyészségen.

Juhász ismét elmenekült

Ismét meghívást kapott az Országgyűlés honvédelmi bizottsága albizottságának ülésére Juhász Ferenc, aki azonban ezúttal sem jelent meg. A testület délelőtt hallgatta volna meg a volt MSZP-s tárcavezetőt a whiskysdobozról.

Lejtőre került Juhász Ferenc

Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő is kapott honvédelmi miniszterként a vesztegetési pénzekből a HírTV Célpont című műsorának péntek esti adása szerint.
Találatok: [10]  Oldalak:   1