language

Személyek:

Fazekas Sándor highlight_off

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Fazekas Sándor

Fazekas Sándor (Karcag, 1963. május 3. –) magyar jogász, jogtanácsos, politikus (Fidesz). 1990-től 2010-ig Karcag polgármestere. 1998 és 2002 között, valamint 2006-tól országgyűlési képviselő. 2010 és 2014 között a második Orbán-kormány vidékfejlesztési minisztere. 2012. október 18-tól a Hungarikum Bizottság elnöke. 2014-től 2022-ig a harmadik Orbán-kormány földművelésügyi minisztere.  Tagja az Állatorvostudományi Egyetemet fenntartó Marek József Alapítvány kuratóriumának, melynek állami támogatását ő is megszavazta.

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

A nemzeti vagyon értékesítése csak jó áron történhet

A kisebb, családi gazdaságok fejlődéséhez biztosít teret a kormány azzal, hogy lehetőséget ad az állami földek megvásárlására – hangzott el egy keddi bizottsági ülésen. A földvásárlási program részletes szabályait tartalmazó kormányrendelet a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben, az első licitekre pedig november közepén kerülhet sor.
Találatok: [1]  Oldalak:   1