language

Intézmények:

Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság highlight_off
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

A Közgépre vár a csongrádi gát?

Egy építőipari cég arról panaszkodott fideszes politikusoknak, hogy az állam többször is úgy írt ki közbeszerezési eljárást, hogy azzal a Közgépnek kedvezzen. Példaként a csongrádi Tisza-gát felújítását említették, amelyre két év alatt ötször írtak ki közbeszerzést, három kiírást a fideszeseknek panaszkodó cég kifogásai miatt semmisítettek meg. A tendereket kiíró vízügyi igazgatóság szerint alaptalanok a vádak.
Találatok: [1]  Oldalak:   1