language

Intézmények:

Baja Város Önkormányzata highlight_off
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Áll a könyvtárbotrány Baján – Itt a lex Zsigó háttere

A szabályos pályázatot beadó korábbi igazgatót elképesztő módon golyózták ki. Az új kiíráson már könnyítettek, miután Zsigó Róbert sikeresen lobbizott törvénymódosításért. A friss pályázók közt ott a bajai polgármester egyik „rajongója” és egy munkatársa is. De ki fog itt nyerni?

Bajai pályázóért lobbizott Zsigó Róbert egy törvénymódosításnál

Egy birtokunkba került dokumentum szerint a bajai polgármester Halász Jánost kérte meg, módosítson egy kormányrendeletet úgy, hogy a közművelődési magasabb vezetők képesítési követelményeit némileg enyhítsék. Megtörtént. Egy bajai könyvtár igazgató pályázata állhat a háttérben.

Juhász Péter ingatlanpanamát sejt Baján

Lőtérként nyilvántartott telket adtak el Baján, és bár a területen soha nem folyt éleslövészet, egy Fidesz-közeli vállalkozó lőszermentesítés címén a vételár nagyobb részét visszakapja az önkormányzattól – állítja Juhász Péter, aki emiatt feljelentést tett.

A sérthetetlen Fidesz-rokon

Két év tisztességes és lelkiismeretes nyomozás, sok odaadó rendőri munka és sok költség után váratlanul megszüntette a nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya P. Lászlóné ellen, akivel szemben ezen az ügyön kívül is több büntetőeljárás van folyamatban.

Narancsszínű pénzszivattyú dolgozik Baján?

Megújul Baja belvárosa. Ez jó hír. Csakhogy az érintett kereskedők állítják: amit csak lehetett, elrontottak a felújítás során, ami jóval drágább lesz az eredetileg tervezettnél. Az ellenzék narancsszínű pénzszivattyút emleget.
Találatok: [7]  Oldalak:   1