language

Helyek:

Bicske highlight_off

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Fideszes házi verseny volt a bicskei iskolafelújításnál

A fideszes vezetésű bicskei önkormányzat nyílt közbeszerzés nélkül két cégtől kért be ajánlatot a 150 millió forintos iskolafelújítási munkára. A Várkert bazár felújítója és Mészáros Lőrinc cége közül végül az utóbbi lett a befutó.

Meglepetéssel fogadták Mészáros Lőrincet Bicskén?

Unikális lépésre szánta el magát a fideszes vezetésű bicskei önkormányzat: január 1-től eltörölték a telekadót, miközben fejlesztéseikhez hitelt kell felvenniük. Ez azért érdekes, mert úgy tűnik, a lépéssel jelentős tehertől mentették meg a közelmúltban Bicskén óriási „bevásárlást” végrehajtó Mészáros Lőrincet.

Ángyán József: Az a baj, hogy igazam van

Az állami földek bérleti pályázata Fejér megyében színjátékhoz hasonlítható, a Fideszhez közel álló érdekkör a területek 65 százalékát nyerte el, s pontosan lehet tudni, ki kinek a rokona és lekötelezettje.

Talpalatnyi föld VI.: Tiborcz most nem panaszkodhat

Egy Tiborcz-lány nyerte el a legtöbb állami földet Bicskén. A győztes egyik testvére a Közgép leányvállalatának igazgatósági tagja és a sajtóban a miniszterelnök lányának udvarlójaként emlegették.
Találatok: [5]  Oldalak:   1