language

Kulcsszavak:

biztosítók/biztosítás highlight_off

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve

2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.

Önkényes szövetkezések: a nagyurak maguk között osztják fel az országot

Egy év alatt hétszázezer hektárra, hárommegyényi agrárterületre akarja rátenni a kezét Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc a gazdák együttműködésének, integrációjának erőltetésével. Ha nem megy szép szóval, a kormány majd úgy szabja meg a támogatások feltételeit, hogy menjen a dolog.

Rablóhadjárat: pénzt parlagon Orbán kormányai nem hagynak

Nagyon nekibátorodott Orbán Viktor az első kormányzása óta. Akkor még kisebb trükkökkel emelt ki százmilliárdokat a költségvetésből, szinte szégyenlősen egyengette családja gazdagodását, és csupán néhány famulusával kivételezett. Ma nagyban űzi mindezt, és ha megnyeri a választásokat, utána aligha vállal önkéntes mértékletességet.

A szekszárdi pincérből lett magyar biztosításkirály, akinek a Fidesz is hálás

Keszthelyi Erik neve nem ismert, pedig végső soron állami cégekből szív ki milliárdos bevételeket

MSZP: 7,5 milliót "sikított" a Fidesz embere, mondjon tán le!

Tatabánya jelenlegi fideszes alpolgármestere, Bereznai Csaba bűnösségét állapította meg jogerősen a Veszprémi Törvényszék hűtlen kezelés kísérlete miatt. Bereznai nyolc éve – a tatabányai Fidesz-frakcióvezetője volt – másfél év alatt 7,5 millió forintot utalt az általa elnökölt Majki Népfőiskola Társaság számlájáról két biztosítónak. Az életbiztosítások kedvezményezettje ő és a felesége volt. A rendőrség akkor vádemeléssel zárta le a nyomozást. A hosszú évekig tartó ügyben a Fidesz próbálta „tisztára mosni a szennyest“, ám a mostani jogerős döntés végül megállapította a hűtlen kezelés kísérletét.

Elítélték a fideszes alpolgármestert

Jogerősen Tatabánya fideszes alpolgármesterének bűnösségét állapította meg a Veszprémi Törvényszék, de az elsőfokú döntésnél enyhébb büntetést szabott ki hűtlen kezelés kísérlete miatt Bereznai Csabára - közölte lapunkkal a törvényszék.

Fidesz-klientúra kiépítése: gőzerővel

Testreszabott törvényekkel, célzott támogatásokkal és minden rendelkezésére álló eszközzel segíti az Orbán-kormány a hozzá közel álló üzleti köröket. Az esetek többségében még az sem akadály, hogy újabb és újabb sarcokat vessenek ki a lakosságra, illetve a vállalkozói szektorra azért, hogy forrásokat teremtsen a fideszes üzleti és politikai csoportok jutalmazásához.

Lex Fidesz - A személyre szabott törvénykezés

A minapi lex Szapáryval tovább szaporodik azon törvények száma, amelyeket a kormánypárti képviselők kifejezetten azért alkotnak, hogy számukra kedves személyek előnyhöz jussanak, legalábbis ne kerüljenek hátrányba általuk.

"Az emberek nem egy második Orbán-kormányra szavaztak" - interjú Lázár János Fidesz-frakcióvezetővel

Az általa vezetett önkormányzatban még nem került ki a falra az Orbán-féle nyilatkozat, szerinte téved az, aki Schmitt Pált strómannak tartja, és ígéri, hogy a Fideszt támogató üzleti körökkel is vállalnak konfliktusokat. Interjú a fideszes Lázár Jánossal.

Orbán párszáz millióért árulta el a Nemzeti Együttműködés Rendszerét

A kormány olyan üzletemberekért áldozza be a sokat hangoztatott nemzeti együttműködést, akiknek valójában "aprópénznek" számítana a bankadó rájuk eső része, ugyanis szinte kivétel nélkül Magyarország leggazdagabb elitjéhez tartoznak.
Találatok: [10]  Oldalak:   1