language

Intézmények:

Bors magazin highlight_off
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Villámgyorsan felállt a Fidesz Központi Tájékoztatási Hivatala

Hívhatjuk ahogy akarjuk, a lényegen nem változat: Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Schmidt Mária, Száraz István, Andy Vajna és még pár jobboldali médiatulajdonos beállt szépen a sorba, önként és dalolva ajánlva fel javarészt állami hirdetésekből fenntartott portékájukat.

A Fidesz szépen felfalta a bulvárt

Már a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is jóváhagyta Andy Vajna kaszinómágnás, filmügyi kormánybiztos és médiacézár legújabb beruházását. A napokban Vajna egyik leányvállalatához került annak a Lapcom Zrt. részvényeinek 100 százaléka is, amivel a Fidesz közeli médiatulajdonosok nemcsak a vidéki lapok túlnyomó többségét szerezték meg, de azt is megoldották, hogy a választásokig legyen egy olyan szegmense a sajtónak, ahol biztosan nem fognak az emberek politikailag kényes ügyekről olvasni - ez pedig a napilapok piaca. Mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, nézzük meg, hogy egyáltalán mit vett Andy Vajna a Lapcommal.
Találatok: [2]  Oldalak:   1