language

Személyek:

Derce Tamás highlight_off

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Újabb botrányos Wintermantel-ügy: közpénzből politikai hála?

A Wintermantel Zsoltot támogató, Dercéhez köthető Újpestért Egyesület vezetője Dr. Kató Balázs 2014. decemberéig havi 600 ezer plusz ÁFA megbízási díjat és költségtérítést kaphat az Újpesti Önkormányzattól - derül ki a szocialisták szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A szerződést az önkormányzati választás előtt írták alá. Így Kató négy év alatt majdnem 40 millió forinthoz jut.

Újpest hálás népe követelt életműdíját Dercének

Újpest kiemelkedő személyiségei egységesen fogalmazták meg és tolmácsolták az új városvezetésnek a helyi polgárok elvárását, hogy a nyugdíjba vonuló polgármester, Derce Tamás két évtizedes sikeres működését méltó módon ismerje el a IV kerület – mondta Wintermantel Zsolt.

Megszavazták Derce Tamás örök járadékát Újpesten

Csütörtök esti ülésén az újpesti önkormányzat megszavazta Derce Tamás korábbi polgármester életműdíját, ami azzal jár, hopgy élete végéig havi 350 ezer forintot kap. Az ötlet a fideszes Wintermantel Zsolté volt, de még a KDNP budapesti elnöksége is tiltakozott ellene.

Jól helyezkedett a volt polgármester: élete végéig szép fizetést kap

Derce Tamás életműdíjra cserélte újpesti polgármesteri székét állítja az MSZP fővárosi frakciója. A díjjal élete végéig havi 350 ezer forint jár, emellé kapott egy felügyelőbizottsági tagságot 160 ezerért.

Kiegyezett a Fidesszel, élete végéig fizetést kap

Derce Tamást élete végéig kaphatja az újpesti polgármester fizetésének hatvanöt százalékát. A Fidesz vezette önkormányzat olyan életműdíjat alapít, amit a kiírás szerint legalább egy évtizedig másnak nem lehet odaítélni.
Találatok: [6]  Oldalak:   1