language

Intézmények:

Diákhitel Központ Zrt. highlight_off
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Na ki kapta a legtöbb közbeszerzéses megbízást 2014-ben is? Szeretnénk így háborúzni Orbán Viktorral!

A 2014-es év megint a Fidesz-közeli cégek éve volt. Az Átlátszó 6 cég összesen 140 milliárd forint értékű nyertes közbeszerzését nézte át, az adatokból pedig kiderült: a legjobban ezúttal is a Közgép járt, amely partnereivel közösen 2014-ben 93 milliárd forint értékű megbízást kapott. Nem volt oka a panaszra a kormány kedvenc médiaügynökségeként emlegetett I.M.G.-nek sem, amely közel 10 milliárd forintról írhatott alá szerződéseket. Jól teljesítettek azok a vállalatok is, amelyek az év közepén kerültek a miniszterelnök barátjához, Garancsi Istvánhoz, a Market Építő Zrt. például 7,5 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott.

A Századvég 24 milliós megbízást kapott a Fidesztől

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja számára készíthet tanulmányokat nettó 24 millió forintért a Századvég Gazdaságkutató Zrt., amely Giró-Szász András kinevezéséig a kormányszóvivő résztulajdonában állt.

Arat az állami tendereken az IMG

Továbbra is zsinórban nyeri az állami megbízásokat az I.M.G. Inter Media Group (IMG) nevű médiaügynökség. A kft. igazgatója szerint sikerük titka a munka és nem a cégtöbbséget tulajdonló első Orbán-kormány alatti MFB-vezér, Patonai Péter.
Találatok: [3]  Oldalak:   1