language

Intézmények:

Dr. Sárvári Agró Kft. highlight_off
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Rohadt vetőkrumplit osztottak a rászorulóknak, az ügyészség megszüntette a nyomozást

Öt évig molyolt az ügyészség a Háztáji Program burgonyaosztásával kapcsolatos feljelentéssel, míg nemrégiben, augusztus végén kimondta, nincs és nem is volt itt semmi látnivaló. Ennél azért utólag is izgalmasabbnak tűnik az eset. Az osztáskor a kedvezményezettekhez került krumpli rohadt volt és büdös – hogy mekkora arányban és kinek a hibájából, nem derült ki egyértelműen. A politikailag is jól beágyazott termelő milliárdos összegű állami forrást nyert burgonyanemesítésre.
Találatok: [1]  Oldalak:   1