language

Intézmények:

Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács highlight_off
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Rászállt az LMP Budai Gyulára

Schiffer András kijelentette, ő kedden nem a Heves megyei önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálatát kérte a kormánybiztostól, hanem azt, hogy a központi költségvetésből az utóbbi 14 hónapban milyen összegeket juttattak ezeknek a települések forrásigényeire.

Budai Gyula válasza Schiffer Andrásnak: nem illetékes a hevesi települési pénzek vizsgálatában

Az elszámoltatási kormánybiztos nem folytat le vizsgálatot a Heves megyei települések számára nyújtott állami forrásokkal kapcsolatban: Budai Gyula arról tájékoztatta Schiffer Andrást, hogy nem illetékes abban ügyben, amelyben az LMP frakcióvezetője kereste meg őt keddi nyílt levelében.

Elérhetetlenné vált a fenyegetéssel vádolt fideszes képviselő

Telefonját nem veszi fel, lakásán és hivatalában pedig nem található meg Balázs József fideszes parlamenti képviselő, aki egy kedden nyilvánosságra hozott hangfelvételen pénzek megvonásával fenyegette Gyöngyöspata jobbikos polgármesterét.

Százmilliárd elköltésébe szólhat bele Balázs

A jobbikos gyöngyöspatai polgármestert fejlesztési pénzek elvágásával fenyegető Balázs József nem fideszes parlamenti képviselőként, hanem a régió fejlesztési tanácsának tagjaként tud beleszólni a támogatások elosztásába.

Feljelentette a gyöngyöspatai polgármester Balázs Józsefet

Juhász Oszkár gyöngyöspatai jobbikos polgármester feljelentette a Központi Nyomozó Főügyészségen Balázs Józsefet egy rögzített telefonbeszélgetés miatt, amelyen a fideszes képviselő szerinte megfenyegette Gyöngyöspatát.
Találatok: [7]  Oldalak:   1