language

Intézmények:

Európai Parlament highlight_off
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Egyetlen fideszes EP-képviselő sem válaszolt az irodabérlésükkel kapcsolatos megkeresésünkre

Az Európai Parlament (EP) minden képviselője havi 4.342 eurót kap általános költségtérítésként, főleg azért, hogy irodát tarthasson fent hazájában. Az összeurópai MEPs Project keretében az Átlátszó újságírói is megkérdezték minden magyar EP-képviselőtől, hogy bérelnek-e irodát a havi közel 1.3 millió forintos keret terhére. A 21 magyar képviselő közül 14 egyáltalán nem válaszolt a kérdésünkre: a Fidesz 12 képviselője, valamint Kovács Béla, Morvai Krisztina és Szanyi Tibor (Szanyi utólag pótolta – a szerk.). Az EP Elnöksége az európai szinten feltárt visszaélésekre reagálva bejelentette: még az idei évben szigorítani akarnak a szabályozáson.
Találatok: [1]  Oldalak:   1