language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
I.M.G. Inter Media Group Kft. highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Na ki kapta a legtöbb közbeszerzéses megbízást 2014-ben is? Szeretnénk így háborúzni Orbán Viktorral!

A 2014-es év megint a Fidesz-közeli cégek éve volt. Az Átlátszó 6 cég összesen 140 milliárd forint értékű nyertes közbeszerzését nézte át, az adatokból pedig kiderült: a legjobban ezúttal is a Közgép járt, amely partnereivel közösen 2014-ben 93 milliárd forint értékű megbízást kapott. Nem volt oka a panaszra a kormány kedvenc médiaügynökségeként emlegetett I.M.G.-nek sem, amely közel 10 milliárd forintról írhatott alá szerződéseket. Jól teljesítettek azok a vállalatok is, amelyek az év közepén kerültek a miniszterelnök barátjához, Garancsi Istvánhoz, a Market Építő Zrt. például 7,5 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott.

Ha nagy pénz van az asztalon, azt egy fideszes haver viheti

Korrupciókutatók megvizsgálták a kormány kommunikációs közbeszerzéseit, és nem örültek az eredményeknek. A kommunikáció eleve egy ideális iparág a lopáshoz, de ilyen erős összefüggésekre valószínűleg kevesen számítottak.

Hogyan működött Orbán és Simicska médiabirodalma?

A Kreatív több mint nyolcvanezer közbeszerzési és reklámozási adat elemzése után kiszámolta, leírta és lerajzolta, hogyan épült fel és működött az előző Orbán-kormány alatt Simicska Lajos médiabirodalma.

Orbánék hálátlanul zabálták a milliárdokat

Sorban keresték a Fidesz kegyét a nagy kereskedelmi láncok az első iparági sokkot okozó 2010-es különadók után. Ennek a folyamatnak a mérlege katasztrofális. Mára kiderült, ablakon kidobott pénz volt a kormánypárti holdudvarra elköltött sok milliárd forint. Nem jött létre a remélt kiegyensúlyozott kapcsolat. A jutalom pedig a piacvesztés lehet a legnagyobb láncoknak.

Csak egy maradhat talpon

Elmérgesedett a viszony Orbán Viktor kormányfő és a Fidesz első számú gazdasági háttérembereként ismert Simicska Lajos között. Megvizsgáltuk, mi vezetett idáig, és milyen következményei lehetnek a szembenállásnak.

Habony miatt háborúzik Orbán és Simicska?

Megtalálta a Fidesz hátországában zajló háború egyik eredőjét a Figyelő. A hetilap szerint a miniszterelnök főtanácsadója, Habony Árpád annyira megerősödött, hogy az már Simicska Lajos érdekeit is sérti.

Új frontok a médiaháborúban

Ismét figyelmeztető üzenetként értékelheti a Simicska-birodalom, ha a közeljövőben valóban feláll az állami háttérintézmények kommunikációs ügynöksége, a versenypiac pedig a reklámágazat „trafikos” államosításától tarthat.

Rengeteg pénzt termel a Fidesz-közeli médiabirodalom

Kitűnő évet zárt 2013-ban a Fidesz-közeli üzletembereknek mondott Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Fonyó Károly és Liszkay Gábor érdekeltségeibe tartozó médiabirodalom. 40 milliárdos forgalom és 8,2 milliárdos nyereség.

Tízmilliárdos pénzpumpa lett a kormány kedvenc médiaügynöksége

Ahogy a szakadékba zuhant építőiparban, úgy a válságban lévő hirdetési piacon is életmentő kapaszkodó lehet az állami megbízás. Egy kis társaságnak, a korábban nagy nemzetközi cégek árnyékában dolgozó Inter Media Groupnak a válság ellenére sikerült az élre törnie: tavaly sorban nyerte a milliárdos közbeszerzéseket. Megnéztük, kik állnak az IMG mögött és hol költi el az állami cégek vagy a kormány kommunikációra szánt keretét. Ahogy az építőiparban, úgy itt is gyakran találkozhatunk Simicska Lajos nevével és a Fidesz gazdasági holdudvarába tartozó cégekkel.

Simicska csapata járt jól a túlköltekező kormánnyal

A Miniszterelnökség közel egymilliárd forintot fizetett ki nyolc hónap alatt önmaga reklámozására az IMG médiaügynökségnek, kétszázmillió forinttal többet, mint amennyit egy évre terveztek. A kampányok elszámolása alapján a cég piaci áron dolgozik, de az átlagosnál jóval többet hirdet köztéren a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési felületeken, valamint a kormányhoz közeli médiában.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>