language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

ipari park highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A NER-es sikercég bukása 55 milliárdos tündöklés után, de újabb nagy állami üzlet kilátásban

A Schadl György vezette végrehajtói karral is milliárdos szerződéseket kötő, rendkívüli karriert befutó Magno Studio csillaga a jelek szerint leáldozott, a cég tulajdonosának azonban valószínűleg nincs miért aggódnia. Horváth László új érdekeltsége milliárdos állami támogatással épít gyárat Marcaliban, hogy műtéti szettekkel lássák el az egészségügyi intézményeket.

A kormány elintézi az akkugyárak kritikusait, Mészárosék pedig már kaszálnak is

Erővel és pénzzel intézi el a kormány, hogy az akkumulátorgyár-építések hasznából a lakájmédiát és lakájvállalkozásokat hozza helyzetbe.

Kiterjedt fideszes céghálózati rendszert működtethetnek Hajdúböszörményben is

Összeszedtük, hogy az alföldi város vonatkozásában milyen céghálózati szisztémán keresztül sikerült a lehető legtöbb közbeszerzésen tarolniuk, és eredményes vagyonosodásukat nyélbe ütniük az érintetteknek, akik kapcsolati tőkében sem szenvedhetnek hiányt.

Százmilliós közpénzégetés Borsodban: csak elhagyatott épületek maradtak az uniós támogatások után

„Szikszó városa ismét megmutatta, hogy a térség egyik gazdasági motorjaként nagy léptékű beruházások színhelye lehet” – ezt még több mint két és fél éve írta saját Facebook-oldalán Mengyi Roland, a környék fideszes országgyűlési képviselője, aki több fotót is közölt a poszthoz. (Mengyivel azóta nagyot fordult a világ, vádlottként állították bíróság elé a Voldemort-ügyként ismertté vált perben, amelynek legutolsó tárgyalását októberben tartották; ítélet még nincs.)

Sok minden nem stimmel a pályázat körül, de 6,5 milliót azért kifizettek érte

Be sem nyújtott pályázatok után összesen hat és fél millió forintot fizetett a kőszegi önkormányzat a Nemzeti Ipari Park Fejlesztő Zrt.-nek – ezt gyanítja két kőszegi képviselő. Már a rendőrség is nyomoz az ügyben.
Találatok: [5]  Oldalak:   1