language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

kábítószer highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Nemzetközi bűnügy gyanúsítottja és a szíriai diktátor pénzembere is magyar papírokat kapott a kötvényprogramban

Miközben a menekültek befogadását hangosan ellenzi a kormány, a 444 és a Direkt36 információi szerint az elmúlt években magyar letelepedési kötvényt vásárolt több olyan személy is, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek Magyarország és az Európai Unió számára. Az egyik letelepedési engedélyhez jutott férfi a hatóságok gyanúja szerint olyan nemzetközi bűnszervezet tagja, amely fegyver- kábítószer és embercsempészetből származó pénzek tisztára mosásával foglalkozik.

Szombathelyi fideszesek droggal és örömlányokkal?

Az alvilág ajándékaként fogyasztottak drogot és szórakoztak prostituáltakkal balatoni és adriai hajóutakon szombathelyi fideszes önkormányzati képviselők, helyi gazdasági szervezetek, intézmények irányítói, s egy volt rendőrtiszt is – állítja Czeglédy Csaba, a közgyűlés szocialista frakciójának a vezetője.
Találatok: [3]  Oldalak:   1