language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

kampányfinanszírozás highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Trükközik a Fidesz? - Végjáték a kamupártokkal

Alighanem sikerült véget vetni a politikai szerencselovagok kampánypénz-lenyúlásának, ám akad, aki úgy látja: ahogy egykor a kamupártok életre segítése, úgy most ellehetetlenítése is Fidesz-trükk.

Az ügyészség szerint nem gyanús a Fidesz plakátkampánya

Elutasította a Fővárosi Főügyészség a szocialista Nyakó István beadványát a 2010-es plakátkampánnyal kapcsolatban. Az MSZP-s politikus csalás miatt tett feljelentést, miután a sajtóban megjelent, hogy a kormánypárt átverhette az Állami Számvevőszéket a kültéri kampányköltségek elszámolásánál. Azóta kiderült az is, hogy nincs nyoma a Hír TV irattárában annak, hogy 2010-ben a csatorna akkori vezetése kiszámlázta a Fidesznek a párt plakátkampányának költségeit.

Nincs nyoma a Fidesz plakátszámláinak – feljelentést tesz a Hír TV

Büntetőfeljelentést tesz a Hír TV a társaság korábbi cégvezetői, köztük Liszkay Gábor ellen, mivel nincs nyoma, hogy számlázták volna a Fidesz 2010-es plakátjait.

Juhász: a Fidesz kampánycsalásához asszisztál az ÁSZ

Felháborítónak tartja Juhász Péter, hogy, noha újabb bizonyítékok kerültek elő a Fidesz 2010-es és 2014-es csaló kampányelszámolásával kapcsolatban, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ennek ellenére nem indít vizsgálatot.

A Fideszt mosdatja az ügyészség

Bár teljesen nyilvánvaló, hogy a kormánypárt durva valótlanságot állított a 2010-es kampányköltéseiről, a Fővárosi Főügyészség elutasította Nyakó István (MSZP) ez ügyben tett feljelentését, arra hivatkozva, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2011-ben már mindent rendben talált a párt körül, „sajtóértesülések” alapján pedig nem indítanak nyomozást.

Nincs nyoma, hogy számlázták volna a Fidesz 2010-es plakátjait

Büntetőfeljelentés megtételét tervezi a HírTv Zrt. a társaság korábbi menedzsmentjének a 2010-es választási kampányban való közreműködése miatt. Az ok: az eddig belső vizsgálatban nem találták nyomát annak, hogy kiszámlázták volna a Fidesznek a hirdetésszervezésen keresztül megrendelt köztéri reklámok költségeit. Simicska Lajos a 24.hu-nak azt mondta: ha voltak szabálytalanságok, azért az akkori tényleges tulajdonosok és vezetők felelnek.
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>